Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi tart ennyi ideig?

Figyelt kérdés

Na kezdeném, érdemes lehet többször is elolvasni.


Úgy pár hónapja egy nem helyi hivatalban leszólítottam egy lányt aztán egy busszal is jöttünk hazafele. Kicsit fiúsabb lánynak kell elképzelni, nem szokásom tök idegeneket leszólítani, de úgy érzetem, hogy nagy hiba lenne nem megtenni. Leszálltunk a buszról egy darabig együtt mentünk, majd szépen bemutatkoztunk egymásnak és pacsiztunk.


Nem sokkal később kiderült, hogy fiúnak véli magát 2 éve, ahol lehetséges annak is mutatja magát.


Na most így a hónapok alatt sokat beszélgettünk meg ilyenek, eleinte próbáltam srácként kezelni de úgy egy hónapja már nem igazán sikerül, egyszerűen túl sok femin tulajdonsága van még.


3 napja olyan irányba mentek a beszélgetések amerre nem igazán szerettem volna. Mondtam neki előfordulhat, hogy jobban kedvelem, mint amennyire szabad volna, de a jelenlegi helyzete miatt nem baszogatom vele. Erre az egészre annyit reagált, hogy jól megleptem vele és hogy fel kell dolgoznia.


Most azért nem reagál még semmit mert ekkora sokként érte vagy szimplán nem akar az egésszel kezdeni semmit és szépen elfelejtődik?

én 25, ő 21



2017. jan. 13. 17:15
 1/6 anonim ***** válasza:
Ez a "lány" minden bizonnyal full leszbi, és egyáltalán nem szereti ha bárki is nőként kezeli, főleg ha ez egy fiú. Most lehet csalódott, mert ő semmiképp sem akarna tőled semmit, csak olyan barátságot mint amilyen két fiú közt lehet, hiszen ő is annak érzi magát.
2017. jan. 13. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Ha te fiú vagy, és lánynak gondolod magad, akkor itt nagy lehetőség. Ha viszont fiú vagy, és annak is tartod magad, akkor lehettek látens homokosok, jogilag viszont minden rendben. Ha te lány vagy, és fiúnak gondolod magad, akkor mindenképpen homokosok vagytok, de hogy melegek, vagy leszbik, azt nem tudom. Ha lány vagy, és annak is gondolod magad, akkor befelé minden rendben, jogilag viszont leszbik vagytok. Remélem, segítettem!
2017. jan. 13. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
79%
Nekem ez a történet sántít. Bemutatod magad, mn magabiztos csajozót, aztán kiderül, hogy nem tudsz leakadni az "áldozatról", még ha p*cse van, akkor se.
2017. jan. 13. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Miquel. Nézzd más szemszögből. Igenis nagy csajozó a kérdező ezért van, hogy hiába az illető fiúnak képzeli magát, akkor is luk van a lába között és rámegy.
2017. jan. 13. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Én papíron hím lennék és nem is gondolom másnak magam.


Az utolsó 2-nek: Lehet máshova menni trollkodni, köszöntem.

2017. jan. 13. 19:34
 6/6 A kérdező kommentje:
Az első járt legközelebb az igazsághoz.
2017. jan. 17. 09:38

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!