Szerintetek melyik kapcsolat a jobb hosszutavon?

Nekem volt mindkettőben részem, jelenleg a "barátibb" vonal van meg, ahol mindent megbeszélünk. Mondjuk, ahol a "titokzatosság" igénye állandóan fenn volt, ott gyakorlatilag elvárta tőlem az akkori párom, hogy ne működjek, mint emberi lény (egyszer konkrétan felébresztett az éjszaka közepén, hogy álmomban pukiztam, és ha még kell, akkor menjek ki nyugodtan, nem zavarja, megérti :D ). És itt nem arról van szó, hogy ne beszéljek arról, mekkora nagyot produkáltam a vécében vagy hogy láttam egy nőt, akinek a feneke szerintem tetszett volna neki, hanem hogy folyamatos önkontrollt kellett tartanom, nehogy véletlenül valami olyat mondjak/csináljak, ami nekem természetesen jönne, de nehogy véletlenül elrontsam az illúziót velem kapcsolatban.

Jelen kapcsolatomban meg nyugodtan vagyunk emberek is egymás előtt, bármennyire gusztustalan is ez. De én sokkal jobban érzem magam így, mert sokkal felszabadultabban, nyugodtabban lehetek önmagam, minden undorítóságommal együtt- az exemnél elképzelhetetlen lett volna, hogy pl egy ivós éjszaka után fogja a hajam, amíg a vécé felett görnyedezek, mert az milyen "undorító", most meg szólnom sem kell, ha a párom látja rajtam, hogy rosszul vagyok, egyből rángat be a mosdóba és vigyáz rám. Oké, ilyen egyszer volt csak, de mégis, jól esik, hogy elfogadja az undorító részeimet is. Amikor terhes leszek, ez határozottan jól fog jönni, úgy érzem. De az tényleg felszabadító, hogy válogatás nélkül mindent, ami eszembe jut, el tudok mondani neki, minden gondom, bajom, problémám, függetlenül attól, hogy ez most "nőies", "titokzatos" vagy bármi más.

Egyébként biztos vagyok benne, hogy másoknak meg ez lenne zavaró, szóval szerintem erre (mint úgy általában minden párkapcsolati kérdésre) nincs általános recept, hogy mi jobb. Embertől, pártól és igényektől függ.