Lelki beteg fiúként felejtsem is el a komoly kapcsolatot?

Marha uncsi már ez a történet a szegény fiúkról és a gonosz lányokról.

Mindenkinek megvannak a maga problémái,marhára kicsinyes és gyerekes hozzáállás az élethez amit itt néhányan produkálnak.

7. éve lesz lassan, hogy anyukám meghalt. Addig sosem tudtam ismerkedni, nem is volt senkim. Barátaim sem.

A sok provokációnak köszönhetően, ami ért az életben, igazából mostanság jöttem csak rá, mióta hozzám vágták, hogy lehet volt benne igazság.

Sajnos mindig is volt bennem egy egyfajta elfolytott agresszió, nem bántottam soha senkit, csak ha rossz dolog ért, akkor agresszívan, bunkón álltam már az emberekhez.

Mivel sosem volt senkim, ezért szeretettem volna valahova tartozni, de nem igazán jött össze.

Már azt se tudom, hogy az exemet hogyan veszítettem el igazából. Fiatal volt hozzám, nem fogok korokat mondani, mert lényegtelen.. de sajnos tiltások közepette voltunk együtt, egyik fél engedett, másik nem akart; szülők elváltak voltak.

1 évig voltam együtt ezzel a lánnyal, egyetlen komoly kapcsolatom volt.

Csak sajnos a sok hülyeség, ami volt mellette, azt hozta ki belőlem, hogy sok volt a veszekedés részemről. Legtöbbször nem is vele volt a baj, nem is ő volt a legfőbb gond, hanem az apja a lánynak. Végig mérgezte a kapcsolatunkat.

Aztán mikor meghalt a lány anyja, kapott az alkalmon és eltiltotta tőlem. Nem is küzdött a lány tovább.

2 év telt el azóta, és még mindig bennem van a fájdalom, hogy ennyire hülye voltam. Magamat okolom mindenért, és igen is úgy érzem, hogy okkal. Mai napig hiányzik.

Ha ez nem lelkibetegség, akkor mi? Annyira a halál gondolata árnyékol be, hogy nem tudok már értelmesen gondolkodni. Nem igazán voltak amúgy sem céljaim az életben, mert nem igazán érdekelt semmi.