Létezhet ilyen? Komolyan? Félek az élettől! Ezek után egyszerűen rettegek.

Nem tudom felfogni hogy történhet ilyen. Én hittem a véletlenekben, meg hogy a dolgok csak úgy történnek és mi irányítjuk ezeket a történéseket. De kezdem úgy érezni hogy létezik valami aminek csak a részesei vagyunk, az egész élet, a történések, érzések sorozata egy kerek egész, tökéletes rendszer ami magával ránt és nem tehetünk ellene semmit. Bocsánat, kicsit ki vagyok ütve így hirtelen 4 nyugtató után. Van egy fiú akivel nemrég megismerkedtem és olyan kapcsolat alakult ki köztünk ami ilyen se veled se nélküled féle majdnem járunk se mégse, tehát ilyen kimondatlan valami. Tartott ez 1,5 hónapig és az eleinte nem volt szimpatikus a gyerek, kimondottan irritált, de ahogy telt az idő és többet voltunk együtt megkedveltem. Nos, egy nap útjaink elváltak mivel messze lakunk egymástól. Folyamatosan keresett egy pár hétig, végül úgy éreztem felesleges miatta gyötrődnöm inkább nem írok vissza és nem is írok rá, jobb ha elfelejtem, mert ha az érzéseimet figyelembe véve élem az életem, akkor mindent elrontok. Tudom jól. Így lett, nem beszéltünk 2 hónapja. Én azt hittem sikerül elfelejtenem, meg hogy valójában nem is érdekel, maximum valamiféle fellángolás szinten. De nem. Állandóan a fejemben van, nem tudok menekülni előle. Volt amikor csillapodott és kicsit felejteni kezdtem, de újra és újra előjött, vele álmodtam, folyamatosan, pedig harcoltam az érzés ellen. Tegnap éjjel vele álmodtam, Ma éjjel hajnalig nem voltam képes elaludni és rajta gondolkoztam, és szintén vele álmodtam. Egy furcsa helyen voltam, valamiféle szürreális de szép épületben ami tele volt férfiakkal és fiatal fiúkkal, de én csak ott mászkáltam (magassarkúban, érdekes.) és kerestem őt. Kerestem, de nem találtam meg. Pedig tudtam, hogy ott van. Felkeltem és alapból elgondolkoztam azon hogy mi az istenért álmodok én róla, mi az istenért gondolok rá?! Amikor igazából össze se illünk, meg nincs esélye a dolognak a távolság miatt. Nem fogom feladni a céljaimat miatta, nem tehetem. És ekkor felmegyek Facebookra, egyből előugrik Messengeren hogy írt. Két hónap után rám írt. MIÉRT??? Egyszerűen sokkot kaptam, éreztem ahogy szívverésem felgyorsul de valami brutális módon, elkezdtem sírni és hirtelen be vettem 4 nyugtatót. De mindez még semmi. A legutóbbi olyan volt, hogy az éjszaka közepén felriadtam, vagyis "reggel" de olyankor én még aludni szoktam. Félálomban amikor még magamnál se voltam úgy éreztem azonnal fel kell mennem Facebookra, és PONT akkor írt rám. Pontosan akkor, amikor én felriadtam az álmomból, Néztem az időt is, és pont abban a percben. Pont azóta nem beszélünk, mert nem írtam neki vissza. Nem akartam magamat kínozni, mindenképp el akartam és el is akarom felejteni, mert csak szétcseszi az életemet ha a szerelemmel meg ilyen érzelmes dolgokkal foglalkozok. Ez tudom ellentmond nekem, aki mélyen érdeklődik a spiritualitás iránt. Pontosan 14 éves korom óta olvasok ilyen témájú könyveket. Voltak furcsa élményeim életem során, de ennyire semmitől sem vert ki a víz, komolyan. Tudom aki olvassa, biztos azt gondolja hogy véletlen stb. De én érzem, hogy nem. És nem értem mi a célja ennek. Volt hogy meditálás közben éreztem ahogy végig kirázza a hideg minden porcikámat, majd rám jött a sírás, csak ültem, ültem és folytak le a könnyeim az arcomon. Megpróbáltam semmire se gondolni, konkrétan a fekete nagy semmire. Ez se érintett annyira mélyen mint ez a mostani, hogy pont akkor ír mindig, amikor sokat gondolok rá. Esküszöm én nem akarok hinni ilyen telepátiás dolgokban, mert mélyen marhaságnak van bélyegezve a mai világban, tudom... Szeretek racionálisan gondolkodni. Leírtak alapján nyilván senki sem értheti. De én értem, és érzem, és egy nagyon félelmetes. Elkezdem sírni és csak annyit hajtogattam mint valami elmebeteg, hogy félek, félek az élettől. Nem tudom mi történik, nem tudom elképzelni mi ez az egész ami velünk történik, semmit se tudunk a létezésről, k*rvára semmit!!!