Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek ettől r$b@nc vagyok?
Szeretek csókolozni! Nagyon! Ezt nem is próbálom titkolni, bár az utóbbi időben úgy érzem túlléptem egy határt, és úgy érzem túlzásba estem.
Tehát...volt egy egyetemi buli, ahol sok- sok pia után lefeküdtem egy sráccal. Igazából olyan jóra sikerült, hogy másik éjszaka is valahogyan összegabalyodtunk, és újra megtörtént az eset. Két napig kavartunk, nem csak ittas állapotban , de semmi komoly. Vége lett ennek a bulinak és két napra rá már mindenki tudta, az egész egyetem, és mint valami hatalmas szenzációként kezelték ezek az elvileg felnőtt emberek. Mintha más ilyet nem csinálna...tehát, ez úgy már eleve rányomta a bélyegét a lényemre. Érdekes módon csak én lettem negatívan kezelve emiatt. No mindegy. Azóta ezt mindenki tudja, de már kezd ellaposodni.
Bulikban azonban egy kisebb pia mennyiség után ismét oldott hangulatomban találva magamat csókolózni kezdek fiúkkal. Azonban az az érdekes, hogy nem másféle srácokkal smárolok, hanem mindig ugyanazzal az állandó 3-4- el. A sráccal a buliból azóta is rendszeresen megtaláljuk egymást ( csak csók) és ezen felül meg 2-3 fiúval, akiket ismerek(!!). Azonban éppen a múlt héten történt, hogy egy srác, aki nagyon akart tőlem többet (kapcsolat), de végül visszautasítottam a képembe vágta ,hogy örüljek, higy egyáltalán szóba áll velem azutan, hogy ő is tudja a 2 éjszakás kalandom. A srác 24 éves...most komolyan. Szerintem ilyet mindenki elkövet legalább egyszer az életében, de ez valahogy egy fiúnak oké egy lánynál nem...nálam mondjuk ez kiveri a biztost. Egyébként is ez egy akkora hiba, hogy ez megpecsételte a sorsomat kapcsolatok terén? Szerintetek ettől most r$b@nc vagyok ?
(Bocsi az elírásokért, telóról voltam. )
21/l
Csak erre reagálnék: "Szerintem ilyet mindenki elkövet legalább egyszer az életében"
Ha az önigazolás alapfelvetése az, hogy mindenki csinál ilyet, akkor mi van azzal, aki mégsem? Az mondhatja, hogy ejnye-bejnye? A "szerinted" egy dolog, a valóság meg a másik.
Nem kötözködni akarok, csak kérdezem.
hát ennél én sokkal durvábbakat tudok egyetemről...
nyugi, semmi gáz
25/F
Én is sokkal durvább sztorikat tudok egyetemről.
A smárolás ebben a korban semmi. :((
L22
Sőt, le is írom, hátha jobban érzed magad.
Egy barátnőm 4 sráctól is lehetett volna terhes 1 éven belül. Mind a 4 srác csoporttársak. :D a lány másik szakra jár.
Mind a 4-el csak egy vagy pár alkalommal volt, védekezés nélkül.
L22
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!