Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vonzódom egy tanítványomhoz, mi a megoldás?
Egyetemen tanítok, 7-8 év korkülönbség lehet köztünk, ettől függetlenül azonban tudom, hogy el kellene őt felejtenem, csak hogy én erre nem hiszem, hogy képes leszek. Még sosem találkoztam ilyen lánnyal, teljesen elbűvöl a személyisége és a külseje is. Majdnem minden nap találkozunk, és eszméletlen zavarban vagyok előtte, néha csak hebegek-habogok magyarázás közben. Próbálok mindig olyan helyre állni, ahonnan nem látom, de tudom, hogy ez nem megoldás. Ráadásul szemináriumról van szó, így mindenképp kell beszélnem vele is, nem viselkedhetek vele másképp. A múltkor egész órán nem szólítottam, valószínűleg ezt észre is vette. Néha nem egyébként sem bírom ki és mindenképp rápillantok, volt, hogy hirtelen elkapta a tekintetét rólam, így lehet, én sem vagyok közömbös neki.
2 éve tanítok, ilyen helyzetbe még nem kerültem. Gondolom, ha lenne valami kettőnk között, akkor azzal mindketten veszélyeztetnénk egymás karrierjét/tanulmányát.
Ti mit csinálnátok a helyemben? Nagy bűn lenne vele találkozni egyetemen kívűl? Hogy tudnám elhívni őt?
Félreértés ne essék, kapcsolatot szeretnék vele, nem lefeküdni.
27/F
Erkölcsi 0-a vagy.Más probléma nincs.
Egyébiránt.Vissza élsz a pozícióddal.
Tanítasz egy diákot?
S azt sem tudod pontosan hogy mennyi idős?
Ilyen emberek tanítanak?
Tiszta aranyos vagy. :) De azért szedd össze magad, ne hebegj-habogj meg hasonlók. Mégiscsak te vagy az idősebb, meg a férfi. Viselkedj is úgy! Szerintem amúgy ne éld bele magad, egyszerűen csak élj majd a lehetőséggel, ha adódik valami. Mi is összehaverkod(t)unk némelyik tanárral, mondjuk mi nem ilyen céllal, meg sokan idősebbek is nálunk bőven (még nálam is :D, pedig én átlagban egy tízessel az évfolyamom felett vagyok), de egy-egy félév után már ismerősként köszön az ember, néha elbeszélget erről-arról. Na, ilyenkor érdemes próbálkozni. Ha meg nem kapsz pozitív visszajelzést, akkor sem történt semmi. Tudomásul kell venni, és normálisan viselkedni a továbbiakban.
Mondjuk, ha lett volna/lenne olyan tanárom, aki bejönne és bepróbálkozna, én meg egyedülálló lennék, akkor tuti nem zavarnám el. :) És huszonévesen sem zavartam volna el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!