Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Elmondjam neki, hogy hazudtam,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elmondjam neki, hogy hazudtam, vagy semmi értelme?

Figyelt kérdés

22 évesen voltam először férfival (vele is csak kétszer), de a barátomnak 25 évesen azt mondtam, hogy előtte már hárommal voltam, mert cikinek éreztem. Ráadásul azt mondtam, hogy egy egy éjszakással veszítettem el. Tényleg lehetett volna abból valami, de inkább leállítottam.


A barátom sokszor előjött azzal, hogy mennyire gáz, hogy így történt meg az elsőm és azt mondta, hogy normális lányok ilyet nem tesznek.


Nyár elején szakítottunk, de azóta is találkozgattunk, tegnap este viszont végleg elbúcsúztunk.

Illetve a héten még találkozunk egyszer, ha megyek a dolgaimért. Semmin nem változtat már, ha elmondom, talán csak haragudni fog, hogy hazudtam, de nyomja a lelkem és azt akarom, hogy tudja, nem vagyok olyan lány, aki bárkivel lefekszik. (Pedig nem egyszer lett volna rá lehetőségem.)


2016. szept. 20. 07:44
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
Most már teljesen mindegy. Utólag csak hülye mentegetőzésnek tűnne. Ezért a srácért meg ne bánkódj. Majd találsz valakit, aki nála sokkal érettebb.
2016. szept. 20. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
Ez innentol mar nem ra tartozik.Ha nem hinne el,akkor ezentul meg ez bantana teged:(
2016. szept. 20. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!