Mi a véleményetek a (nem vallási alapú! ) poligám házasságokról?

Alapvetően a gyereknek az a természetes, amiben él. Tehát önmagában a tény, hogy egy férfi és több nő van a családban, sok gyerekkel, és ő így nő fel, az nem lenne baj neki. Viszont a probléma az, hogy ha a nők nem elégedettek a helyzetükkel, frusztráltak, féltékenyek, akkor a gyerekek megsínylik a rossz hangulatot - ahogy amúgy a monogám kapcsolatban is, csak ott eggyel kevesebb a buktató azzal, hogy legalább családon belül nincs közvetlen feszültségforrás egy másik nő személyében. A másik gond a társadalmi elismertség, mert hiába boldogok esetleg ők így együtt, a gyereket akkor is cikizni fogják miatta.

Ugyanez vezet át egy másik problémához. Mivel Magyarországon törvényes házasságot csak egy férfi és egy nő köthet, ha ketten összeházasodnak, a harmadik jogilag teljesen kisemmizett lesz. Tehát házasságként nem, maximum élettársi viszonyban képzelhető el.

Én soha nem mennék bele. Nekem a párkapcsolat az egy PÁR emberről szól, vagyis a páromról és rólam. Ennyi, ebbe nem fér bele más. A mi kultúránkban ez alakult ki, ebben nőttem fel, és nem akarok ezen változtatni. Biztos, hogy boldogtalan lennék, vagyis nálam borítékolni lehet, hogy a gyerekek is szerencsétlenek lennének, mert boldogtalan anya mellett lenni szar.

Amúgy a vallási alapú poligámiától szerintem nem sok minden különbözteti meg, mert tök mindegy, miért alakult így, a hétköznapi élet és a feszültségek ugyanazok lennének. Néha látok a tv-ben dokumentumfilmet poligám családokról, hát az összes nő sistereg a gyűlölettől a többi feleség felé, még ha szemtől szembe meg a tv-riport alatt próbálnak is jó képet vágni a dologhoz.

Alapvetően ez olyan kultúrákban alakult ki, ahol a férfi az egyedüli pénzkereső, a nők meg otthon vannak a gyerekekkel- ami egyébként számukra megkönnyíti a dolgot, megoszlanak a terhek azzal, hogy a 3-4 gyerekről nem teljesen egyedül kell gondoskodni. Anyagilag viszont ez a felállás nyilván megterhelő a férfinak, hiszen Mo-n még egy sima családot is nehéz egyedüli pénzkeresőként fenntartani, hát még ha két feleséged van és 8 gyereked.

Gondolom annak, aki ebben szocializálódott és ez a természetes, annak nem probléma a poligámia. Nekünk már csak azért is borzongató a gondolata, mert úgy nevelkedtünk, a teljes nyugati civilizációban úgy alakult ki, hogy egy férfi és egy nő alkot egy párt. Szerinted miért hisztiznek sokan a melegházasság miatt? Lehet, hogy a többnejűség nem verne ekkora port, de biztos vagyok benne, hogy sok ellenzője lenne. Vallástól függetlenül.

Én nem lennék benne egy ilyenben. Számomra az a kiegyensúlyozott, ahol tényleg párként, társakként vagyunk jelen. Nyilván létezne olyan, hogy a párom második-harmadik-huszadik feleségével is jól kijönnék, technikailag előfordulhatna, de egyáltalán nem tudnék boldog, elégedett lenni egy olyan kapcsolatban, ahol tudom, hogy a párom nem csak engem szeret, nem csak hozzám és hozzám ÚGY, nem csak velem vannak intim pillanatai. Engem határozottan zavarna a dolog, szomorú lennék miatta, nem érteném meg, folyamatosan frusztrált, ingerült lennék, féltékeny, és nagyon, nagyon, nagyon boldogtalan, ha egyébként szerelemből mentem férjhez. Ha csak az anyagi javak miatt történt ez, akkor lehet, hogy nem zavarna a többi feleség, de ha vannak ott érzelmek, akkor nem tudnék felszabadult lenni.

#3

Egy árva mukkot nem írtam az első válaszomban sírig tartó szerelemről vagy egyáltalán a szerelemről. Nem, a sírig tartó szerelemben, abban a cukros-szirupos formában én sem hiszek, de két ember erős szövetségében igen. Természetesen ezt azonos neműek közt is el tudom képzelni, én azonban - és ezt kellő önismerettel biztosan mondhatom - egy darab férfira vagyok hitelesítve. Valóban, létezik valamilyen, kismértékű hullámzás a szerelem érzésében. A szeretetben viszont nem. Nekem ez a különbség, és a két ember közötti szövetségen én ezt a szeretete értem.

Az a "szerelmen felüli" kapcsolat pedig eléggé ellentmond a teljes kultúránknak, beidegződéseinknek, pszichés, mentális és érzelmi működéseinknek, amit itt leírsz:

"Gondolok itt például egy olyan erős "szerelmen felüli" kapcsolatra, aminek hatására mikor egyik fél elmondja, hogy a harmadik fél iránt most éppen újra fellángolt a szerelem, akkor erre nem ész nélküli féltékenység a válasz, hanem közös öröm, hiszen mindhárman tudják, hogy a szerelem "forgandó és mulandó". Tehát szerintem alapvetően hibás feltételezés az, hogy egy kapcsolat összetartó ereje a sírig tartó szerelem."

Tudom, nem vallási szempontokat kértél, de tudod, ez a leírás mire emlékeztet engem? A Jehova tanúi füzetkék szentimentális szivárványszínű illusztrációira. Szép, szép, csábító, idilli, csak épp nem reális.

Nem tudom, te miért gondolkodsz ilyenben, de amit leírtál, az egy álomvilág, és sosem valósul meg.

Egyrészt: nincs olyan nő Magyarországon, aki ebben nőtt fel, ezt tartja természetesnek, és nem fogja frusztrálni, hogy neki osztoznia kell a férjén, rajta kívül viszont senkinek nem kell.

Sőt, sok nő akkor is úgy érzi, hogy nem kap elég figyelmet, törődést és szexet, ha csak ő van egyedül. Gondolod, hogy te vagy helyi szupermen, aki egyszerre két nőnek megadja ugyanezt? Hehehe...

Másrészt: ajánlom neked a családi kapcsolatok kérdéseit: két nő is képes egymást ölni, lásd anyós-meny viszony, ahol elvileg szintén szeretetben kéne élni, mégis örök konfliktus, hogy egy férfin osztoznak. És akkor jó esetben anyuka nem is akar szexet a fiától, csak figyelmet!

Érdemes még olyan munkahelyen körbenézned, ahol sok nő dolgozik. A mészárszék ahhoz képest matiné! A víz nedves, a hó hideg, a tűz meleg, a nők meg nem jönnek ki egymással.

Harmadszor: nem értem, neked az miért jobb, ha két nőre unsz rá tíz év múlva, 6-8 gyerek veri a hisztit, mert nem kapott Ipohne-t és ps4-et, meg toronyórát lánccal, és nem egy leélt, megöregedett, házsártos trampli vár otthon, hanem kettő. Mert idővel, ahogy írod, a szerelem elmúlik, és olyan környezetben, ahol az ellenségeskedés, a vita, a féltékenykedés állandó, ott te is hamar le fogsz épülni, és husss, elmúlik a nagy gerjedelem és szerelem. És marad az, hogy két nő fújja neked, hogy milyen sza.r alak vagy, amiért nem tudsz megadni nekik mindent.

Ja, és hát természetesen ketten fognak csalni, nehogy azt hidd, hogy boldog mosollyal nyugtázza A feleség, hogy most te pár hónapig B feleséget szereted, és keféled, ő meg addig viheti a háztartást és nevelheti a kölköket.

Nem tudom, neked miért az az álmod, hogy egy viperafészekben élj, de lelked rajta. Tipikusan az az eset lenne, mikor pillanatnyi megoldásnak jónak tűnik, a pillanat elszáll, a megoldás meg ott marad.

Szerintem bármilyen mézédes álmaid vannak erről az édeshármasról, nem adok neked két évet, és önként vonulnál el remetének.

"Az egy férfi - egy nő felállás alapvetően nem része az európai kultúrának"

Nem VOLT része az európai kultúrának. Ahogyan mi nem vagyunk részei a kereszténység előtti (és lassan a keresztény) európai kultúrának sem. (Lassan a keresztény kultúra is felbomlik, az átalakulás most zajlik, és - reményeim szerint - egy humanisztikusabb fog a helyére lépni, jóllehet én magam keresztényként nevelkedtem, de látom a hibáit.)

Az, hogy egy kultúra a sajátunk lehessen, két feltételhez kötődik: térben és időben átfedjen a mi életünkkel és életterünkkel. Tehát nem, a kereszténység előtti kultúra nem fed át, hacsak nem vagy úgy 1500 éves, akkor bocsi. :)

Tehát az a kultúra, amiben mi létezünk, az az egy férfi egy nő, vagy ha modernebben fogalmazunk, két ember párkapcsolatát tekinti alapnak. Teljesen mindegy, hogy több ezer éve ugyanezen a szent helyen ökrökkel közösültek, szüzeket áldoztak, poligámok voltak vagy mi volt.