A bosszú édes. Igaz ez?

Egy csajszi sunnyogó módon rá volt kattanva a barátomra. Mindig kereste a társaságát, hívogatta lényegtelen dolgok miatt. Először egy jó barátnak tituláltam őt be, de később soknak gondoltam, h folyton képben van. Aztán bevallotta barátom, h anno szerelmet vallott neki a csaj, de ő visszautasította. Feltételeztem, h most is a hódító akcióban van és nem zavarja őt, h én vagyok a barátnője. A párom aztán megírta neki, h hagyja őt, és ne akarjon ennyire a magánszférájában lenni.

Ezzel a csajszival anno egy volt a haveri körünk és szinte minden hétvégén találkoztunk. Akkor sem volt számomra szimpatikus mert kb. minden férfinek széttette a lábát... De akkor nem törődtem vele. Minek? Viszont az, h ennyire ráakart akaszkodni a barátomra mit sem érdekelve, h én vagyok, még a mai napig dühít és újra mesélem a barátnőimnek is. Szerintük hülye vagyok, h nem írok a csajnak amiben elmondom neki a véleményemet, mert saját magamat sanyargatom azzal, h őrlődik bennem a düh és h ők a helyemben már egy ideiglenes felhasználóként írtak volna neki egy hosszú levelet amiben beolvasnak neki.

Én úgy érzem, h nem vagyok ez a fajta, nem tudnék ilyen kétszínű lenni, vagy "lejáratni" magam. Igaz, nem tudná meg... de.... Na nem tudom. Szerintem ez éretlen dolog!

Vagy tényleg, így legalább kiadnám magamból a dühöt? Ti mit tennétek? Köszönöm!