Most bánjam meg, hogy már nem vagyok rosszfiús?

régen nem voltam túl nagy tisztelője a női nemnek. Élveztem, hogy pár kamuduma után vetkőztek, persze volt néhány elérhetetlen, akikkel persze nem is ment, pedig akartam volna... igy maradtam a könnyen megkapható lányoknál.

25 éves koromban igy voltam egyel: megcsaltam. Most 5 évvel később változtak a dolgok: úgy gondolom ideje megállapodni, változni. Össze is jöttünk, bár szerinte köszönjem meg, hogy egyáltalán válaszolt.

Ő az a tipikus ösztönlény, ha van egy jóképű/menő pasi, rögtön odaadja magát neki, ha meg jön egy jófiú, akkor nem tudja mivan, nem érti, nem kell neki. Jönnek jelentkezők, de neki olyan pasik kellenek, akik csak megdugják és dobják. Persze nem, nem ez kell neki, de mégis... legutóbbi tartott 1 évig: nem fogta meg a pasi a kezét utcán, heti 1x találkoztak, a lány fogyott a stressz miatt, aztán a pasi dobta mert talált egy másik nőt. Közben meg volt valaki, aki kétéve futott utána, vigasztalta és sirt másodszori visszautasításkor.

ezeket ő mondta, akivel ő gondolta volna komolyan, azok elhagyták, mig akik vele akarták volna komolyan, azok nem kellettek neki.

egy gond van: most, félév után szakított. Nem szerelmes. Attól félek azért, mert "rendes" vagyok vele. Lehet ez az ok? Lehet, hogy az előző életem volt a jó? Megjegyzem, undorodok attól a formámtól, tehát nem, nem volt jó az a korszak, félni a lányok apjától, betegségektől...