Csak én érzem úgy, hogy ma a nők egyre inkább megközelíthetetlenek, vagy ez régen is így volt?

Szüleim mesélték, hogy amikor ők voltak fiatalok a 70-es, 80-as években, egészen más volt a közhangulat, mint most. Akkor is voltak szar dolgok, de pl. ha elmentek bulizni, és ismekedésbe fogtak, még ha nem is volt szimpatikus az adott ember, akkor is kulturáltan és emberi módon értették meg vele poénkodás közben, hogy kalap-kabát neki. Mesélték, hogy sokszor együtt elviccelték a dolgot, tök nagy haverság alakult ki az eset után, aztán voltak, akik később össze is jöttek emiatt. A sors fintora...:D

A helyzet az, hogy túlságosan piedesztálra emelik a nyomi férfiak a nőket, és hozzászoktak ahhoz, hogy körbe vannak rajongva illetve bárkit megkaphatnak, akit akarnak. Ez szerintem nem csak a nők hibája. Szóval ma már megtehetik azt, hogy bármilyen kifogást találjanak rajtad, és keményen el is küldenek, mivel úgysem lesz következménye.

Így van 4-es, nem érted a problémát.

Az igazán jó kérdés, hogy ennek az egész fölényeskedő elutasítósdinak pontosan miért is kell ilyen megalázónak lennie?

Ezt valahogy sosem értettem meg a nőkben, de mintha vérszemet kapnának, ha alázni kell és a nevetség tárgyává tenni egy önmagát kiszolgáltató srácot.

Lehet 7-es, de bár furának hat, a sztem a többségünk tiszta szívvel és őszintén megy oda. Mondhatni akkor vagyunk a legsebezhetőbbek és leginkább olyanok, amilyen férfit manapság a nők emlegetnek a kliséikben.

Egyszerűen nem hiszem, hogy beleférne az, hogy mi is átváltsunk parasztba, aki elégtételt vesz egy nem megérdemelt sérelemért.