Fiúk! Hogy kezelitek a visszautasítást?

Még az özönvíz előtt, amikor fiatal voltam, akkor szórakozóhelyen volt egy mondásunk erre. "Menjünk, kosarat gyűjteni!"

Ez úgy nézett ki, hogy az adott szórakozóhelyen, mentünk oda lányokhoz, ha jött, akkor fel volt szedve, ha nem, akkor megkérdeztük a mellette lévőt is. Ha az sem jött, akkor mentünk tovább.

Olyan is előfordult, hogy egy csajnál többször, vagy többen is bepróbálkoztunk, mert már nem tudtuk, hogy leszólítottuk egyszer. Nem is néztük, az arcukat, és nem is érdekelt. Sokszor előfordult, hogy a pasijuk előtt szólítottuk meg őket.

Így, jobb napokon, akár 100 elutasítást is be lehetett gyűjteni... :-)

Aki viszont érdekelt, attól nem kérdeztünk. Megfogtuk, és behúztuk (nem erőszakkal!!!) "táncolni". Ilyenkor talán egy elutasítás sem volt.

Ha megmondja, hogy nem, akkor megköszönöm a korrektségét, hogy ezt egyenesen megmondta nekem, és minden rossz szájíz nélkül megyek tovább keresgélni.

Ha nem mondja meg, hogy nem, csak eltûnik, az nagyon sokáig kifejezetten rosszul érintett. Ma már annyira nem, mert - jellemzôen pont az ilyen élmények miatt - most már sokkal kevésbé veszem komolyan az egyes jelölteket, inkább úgy vagyok vele, mint egy játékkal, ahol ha game over van, akkor indulhat a következô menet.