Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Durván beégtem a barátom előtt. Lányok, ti hogyan
kezelnétek/kezelitek az ilyen helyzeteket?
Figyelt kérdés
2 hónapja vagyunk együtt, szóval elég friss dolog és tegnap aludt itt először.Minden nagyon jól ment, de reggel úgy ébredtem, hogy nagyon kellett wcéznem, de nem akartam előtte elmenni.Inkább megvártam míg elment.Mikor kikisértem az ajtónál összefutottam tesómmal megkérdezte, hogy hogy ilyen hamar lelépett stb. Aztán egyből rohantam a mosdóba, de közben hívott a barátom, hogy itt hagyott valamit és visszajön érte.Siettem ezért nem fújtam be légfrissítőt. A szobámba voltunk épp puszilgatott (nyitva volt az ajtó és a wc majdnem a szobám mellett van) amikor tesóm beszólt, hogy "fújj, xy(én) te voltál a wcén?" Nem tudta, hogy visszajött a barátom, aki egyből elkezdett röhögni, tesóm meghallotta és bejött így már együtt röhögtek rajtam..én meg nem tudtam mit csinálni, én is csak nevettem, de közben legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Tudom, lesznek ennél cikibb dolgok is még az életemben, de annyira gáz volt, fogalamse volt mit mondjak vagy csináljak.
ez is hozzátartozik a kapcsolathoz,mint a szex, a mesi,a hányás, a puki stb
ne foglalkozz vele,ő se rózsaillatút pakol a klotyóba
és így ,hogy elnevetted le is van zárva a kérdés
2016. febr. 14. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
3/15 anonim válasza:
Szóval a lányok nem pillangót szarnak rózsaillattal :D
Kihinné :D
Természetes biológiai folyamat aki ezt cikinek találja az elsüllyedhet...
Én is röhögtem volna...
Majd várd ki mikor egy jót bereccsint a takaró alá barátod és a takarót a fejedre húzza :DDD
Onnantól kezdve nincs feszengés egymás előtt ér a puki :D
2016. febr. 14. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
4/15 A kérdező kommentje:
Jó, lehet túlzásba viszem, de tényleg nagyon gáz volt akkor ott.Főleg, hogy egy csomó ideig nevetett rajta és ahogy ismerem egy párszor még eszébe fog jutni.
Egyébként ő az első perctől fogva pukizik előttem, de én ilyen "szégyenlős" tipus vagyok, sajnos.
2016. febr. 14. 13:01
5/15 anonim válasza:
engedd el magad te is hidd el jobban fogod magad érezni.. és a szex is jobb lesz ;)
2016. febr. 14. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
6/15 anonim válasza:
Jaj ez a pasikat nem érdekli, ő sem rózsaillatút csinál, ez természetes
2016. febr. 14. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
7/15 anonim válasza:
Na figyelj, aranyanyám. A fingást, kakilást, és a járulékos bónuszokat (úgymint fingszag, vonalkódos boxeralsó, összefröcskölt retyó, kúp alakúra formált barna színű zsebkendő elhajítva az utcán stb.) alapból viccesnek találja a férfiak igen nagy része. Tök mindegy, ki csinálja, szinte ösztönösen vigyorra görbül a szánk, például amikor egy kínos pillanatban valaki bepukkant. Szóval nem égtél be, mert ugyanúgy kiröhögték volna egymást is, ha a szerepek felcserélődtek volna. Előbb-utóbb úgyis kiderült volna, hogy te sem kakilsz vaníliaillatút.
2016. febr. 14. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
8/15 anonim válasza:
A kis szaros.:D
2016. febr. 14. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
9/15 anonim válasza:
Pedig a barátod abban a hitben élt, hogy létezik télapó, van húsvéti nyuszi, és a lányok se nem pukiznak, se nem sz@rnak.
2016. febr. 14. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
10/15 anonim válasza:
Milyen gáz... XDDDD !!!!44!44!!!!!4444!!444négy!!4244+"'4353
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!