Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek az a normális, hogy egész napokat nem beszéltek a párotokkal, ha dolgotok van?
Párszor már tapasztaltam azt a mentalitást másoktól, hogy "ha dolgom van, akkor dolgom van, ez van, nem érek rád" és egész nap nem tud az ember a párjával beszélni.
Csak szerintem lenne az a normális, hogy ha van párom, akit szeretek, akkor - még ha nagyon el is vagyok foglalva, de - legalább egy pár perces telefonálást lebonyolítok vele legalább esténként, ha találkozni nem tudunk?
Meg úgy alakítom a programom, hogy akkor kicsit félrevonulok és felhívom/írok neki?
Persze, van olyan, amikor tényleg nem lehet úgy alakítani a dolgokat, hogy lehessen beszélni egymással, mert amikor nekem lenne jó nap közben, neki nem jó, és fordítva, de este tényleg olyan nehéz egy 5 perces telefont megejteni a kedvesünkkel?
Most is láttam egy kérdést, amiben a pasi ballagásra ment - az ugye délelőtt 8-9-10-től van, és hajnali 2 körül ért haza. A barátnője próbálta hívni, de egyszer se vette fel neki, a pasi hajnalban küldött egy sms-t, és most a csaj megsértődött és nem beszél vele.
Nem hiszem el, hogy vendégségben nem tudott volna pár percre kimenni levegőzni, vagy mosdóban pisilés után kicsit felhívni a lányt..
Most tényleg az lenne a normális, hogy csak akkor foglalkozunk a párunkkal, amikor szabadidőnk van, nagyon ráérünk, nincsen programunk?
Nekem ez nem is tűnik igazi párkapcsolatnak így..
Vélemények?
Igen, a ballagásos példát hoztam fel, mert arról jutott eszembe a kérdés, ráadásul egy ballagás nem olyan program, hogy ne tudnád felhívni az állítólagos párodat. És ha ilyenkor nem képes valaki ránézni arra a sz*ros telefonra, hogy keresték-e vagy valami, akkor felmerül a kérdés, hogy máskor, pl általában ha elfoglalt, akkor az a "normális" hogy nem is foglalkozik a kedvesével egyáltalán?!!
A kérdésem lényegét TÖBBSZÖR IS kifejtettem, az már nem az én problémám, hogy 1: nem olvassák a többi hozzászólást, 2: nem megy a szövegértés. :)
A ballagásos példa meg pont arra jó, hogy ha történik valami baj, de a kedves párod b*szik ránézni a telefonra, akkor mégis hogy a túróba éred el, ha szükséged van rá. Mert ha baj van, mégis kihez fordul az ember először, ha nem a párjához..?
Nem nyomkodni kell a telefont egész álló nap, mert nem arra való, de hogy EGÉSZ NAP arra nem képesek az emberek, hogy megkérdezzék, él-e még a másik, akit elvileg szeretnek, vagy ha nem is kérdezik meg, de legalább azért nézzen rá a telefonra, hogy Őt keresték-e - mert bármi megtörténhet, nekem egy fura hozzáállás, és a véleményekre voltam kíváncsi.
De érdekes módon csak azok véleményére vagy kiváncsi akik egyetértenek veled, mert aki nem, az már ostoba, mert nem tud olvasni, vagy csak nem érti a szöveget. Nekem elhiheted, hogy nem egyszer van olyan programom hogy 1 (azaz egy) percem sincs telefonálni, vagy nincs rá lehetőségem, mert zaj van. Tudom hogy az igazi párkapcsolatban ilyenkor az ember instant leszigetel egy szobát, vagy csak simán lelövi azt aki a közelébe jön. De mondok másik példát, bár neked ez már a sci-fi kategória lez, dohányboltban dolgoztam, és este 6 és 12 között nem hogy hugyozni nem volt időm, de egy szendvicset nem voltam képes megenni, mert nem bolt olyan perc, hogy ne lett volna vevő a boltban. Szóval aki dohányboltban dolgozik annak nem lehet igazi párkapcsolata. Bár aki nem tud szöveget értelmezni az egyébként sem álmodhat ilyenről. Ja és akinek nincs telefonja, annak sem lehet igazi párkapcsolata.. Csak annak lehet igazi párkapcsolata, aki megfelel azokbak a kritériumoknak, amiket TE tàmasztasz. Ki az úristen vagy te? Csak nem az Orbán? Bocs, kicsit elkanyarodtam a kérdéstől, szóval a válaszom...
Igen, normális, számtalan olyan szituációt tudok elképzelni, hogy egész napokat nem beszélek a párommal.
Te még mindig nem tudod felfogni a lényeget?
Az volt a kérdés - akkor elmondom neked még egyszer - AZ A NORMÁLIS, HOGY RENDSZERESEN/SOKSZOR RÁ SE BAGÓZOL A PÁRODRA, ANNYIRA NEM VAGY KÉPES HOGY 2 PERCRE FELHÍVD, HA NEM TUDTATOK EGÉSZ NAP BESZÉLNI?
Nem az volt a kérdés, hogy ha néha-néha, bizonyos helyzetekben előfordul, jajj, nagy kaland, vagy ha munka miatt nem tudsz vele beszélni nap közben. Azt is leírtam, hogy nem dől össze a világ, ha kimaradnak napok, mert igen, VANNAK OLYAN HELYZETEK, AMIKOR NEM TUDUNK BESZÉLNI A PÁRUNKKAL.
Én nem támasztottam semmilyen kritériumot, SZÁMOMRA az a normális - és hangsúlyoztam is, hogy számomra normális!, hogy ha tudom, akkor úgy alakítom a programjaimat, elfoglaltságaimat, hogy egy kicsit tudjak mindenképpen a párommal beszélni, akár telefonon, akár írásban.
Véleményeket kértem, meg is kaptam őket, senkit sem pontoztam le, nem mondtam, hogy nem igazi az a kapcsolat, ahol nincs napi kontakt, vagy akinek nincsen telefonja, vagy akinek olyan a munkahelye, vagy hogy az ilyen emberek ostobák lennének - ezek már a te agyszüleményeid. Vagy ha esetlegesen ÉN írtam ilyeneket, ahol ilyeneket állítok, kérlek szépen másold be! :)
Valamint reagáltam a kötekedő hozzászólásokra, és aki esetleg nem a kérdés lényegére válaszolt, elmagyaráztam újfent, hogy hogyan értettem azt.
Ha NEKED ez azt jelenti, hogy nem fogadom el az enyémmel ellentétes véleményeket, akkor ez van, légy boldog vele!
#33 Igen, láttam a kérdést, és írtam is választ, leírom még egyszer...
Igen, normális, számtalan olyan szituációt tudok elképzelni, hogy egész napokat nem beszélek a párommal.
Idézlek
"Nem az volt a kérdés, hogy ha néha-néha, bizonyos helyzetekben előfordul, jajj, nagy kaland, vagy ha munka miatt nem tudsz vele beszélni nap közben. Azt is leírtam, hogy nem dől össze a világ, ha kimaradnak napok, mert igen,"
Utána mondasz egy konkrét példát, ami egy életben kb egyszer fordul elő.... Na akkor most mondj még egyet!
Alapvetően mindenkinek màsok az igényei. Van akinek az kell, hogy napi kapcsolatban legyen a pàrjàval, ès van aki jól érzi magàt úgy is, hogy 3 napja egymâsra sem bagóznak. Van akinek ez elég, nekem kevés lenne, elhanyagolàsnak érezném. Szerintem egy program alatt is mindenkinek arra van ideje amire akar szakítani.
Mi a férjemmel a kapcsolatunk kezdete óta naponta beszéltünk. 1-2 smsvàltàs, ha sürgős a dolog akkor telefon, esténként pedig pár óra msn ( akkor még volt).
Később ràtértünk a facebook privàt chatre, mikor lett picit okosabb telefonunk, ahol kb 3 órànként írunk egymàsra. Illetve ahogy a férjem talàl munka közben wifit. Nekem a melóban mindig van.
Egy rövid ideje szarakodott a fb chat, ezért àttértünk telegramra mobilon. Ha extrém a helyzet akkor pedig hívjuk egymàst vagy smsezünk, hogy biztos célba érjen az üzenet. Pl ha nincs nete, de késni fog a vonata. Nekünk ilyen kommunikàcióra van igényünk, nekünk ez a normàlis, màsoknak meg màs...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!