Szerintetek az a normális, hogy egész napokat nem beszéltek a párotokkal, ha dolgotok van?

Én is olyan vagyok, aki igényli a napi kapcsolattartást, legalább egy 5 perces beszélgetést vagy csak egy kis írogatást messengeren. De ebből ekkora hisztit csinálni, mint a csaj... Ezt meg lehet normálisan is beszélni, hogy neki igénye van arra, hogy ilyenkor legalább egy sms-t írjon vagy hívja fel, mert ő attól jobban érzi magát, de a hisztiből és sértődésből még senki sem ért.

Ha a páromnak programja van, én sem hívom, csak ha sürgős. Max írok messengeren, ha tud, akkor válaszol, ha nem, akkor majd később. És ez fordítva is működik.

Tiszteletben kell tartani a másik magánszféráját is... összeegyeztetni az igényeket, megbeszélni, ha valami bánt.

Egyik verzió sem normálisabb a másiknál - igények és személyiségek vannak. Egyik szerelem sem lesz kevesebb a másiknál. És annyi még, hogy egyébként fogalmunk sincs, hogy a srác általában hogyan kommunikál a lánnyal, hogyan viselkedik vele, stb... Főleg, hogy amikor hazaért, írt sms-t...

A szerelem nem attól szerelem, hogy mindig a másik fenekében vagyok...

Szerintem ez is teljesen normális, mint ahogy már korábban is írtam. Számomra nem ad semmit egy kapcsolathoz az esténkénti pár perc "állapotjelentés", a 18-ashoz hasonlóan úgy gondolom, akiknél bensőséges, biztos lábakon álló kapcsolat van, ott nincs szükség ezt ilyen formában bizonygatni. Ha pedig épp kimarad pár nap, vagy este, abban semmi tragédia nincs. Ha nincs lehetőség pár hétig találkozni, akkor is ezerszer lecserélném a minden esti pár percet heti 1 tartalmasabb, hosszabb Skype-ra. Így is volt nálunk vagy másfél évig.

De ismétlem, itt a lényeg az, hogy a párkapcsolatban élő felek egyetértsenek a témában (és ez is egy olyan dolog, ami kiderül ismerkedéskor). Tudom, hogy ezen a téren UFO vagyok, és a nagy többség nehezményezné a hozzáállásom, nem is lennék számukra jó társ, ők sem számomra. Teljesen rendben van így, szerintem mindenkinek igaza van, nem is értem a lepontozást, tök szubjektív dologról beszélünk, nincs egységesen elfogadható, mindenkire érvényes univerzális igazság a témában.

8-as voltam.

Más a helyzet egy stabil kialakult kapcsolatban,házasságban és más egy újnál.

Persze embere válogatja.Amint a hozzászólásokból is kiderült.

Én is az a típus vagyok,aki igényli,hogy kommunikálhasson a párjával.Érezzük a kötődést,figyelmet egymás iránt.

Na meg ha szeretek valakit akkor érdekel is,hogy milyen napja van,hogy van?stb

Az már elég baj ha semmit mondóak a beszélgetések.

Akkor nem a gyakorisággal van a gond,hanem a kapcsolattal!

F40+

De miért kell általánosságban azt állítani,hogy akik szeretik egymást és régóta együtt vannak,meg biztos lábakon álló kapcsolatban élnek,azoknak nem kell egymásnak bizonyítgatni?!

Ez nem bizonyítgatás,miért lenne az,ha csak azért hívom fel,hogy megkérdezzem jól-e van,vagy éppen mit csinál? :D

Ez tényleg nem azt jelenti,hogy egymás s*ggében lógtok,csupán érdeklődsz iránta,mivel számodra ő nem egy vadidegen.

És persze ez olyanokra vonatkozik leginkább,akik egymástól távolabb élnek,szóval akik együtt élnek,adott esetben ha én is a barátommal lennék,nem hivogatnám egész nap biztosan.

Kedves kérdező!

Elnézést a kioktató stílusom miatt, belátom helytelen volt, most hogy már tudom hogy te sem annak szántad, bár már az első mondatodból is azt éreztem hogy szerinted ha nem lógok àllandóan a telefonon hogy bármikor elujságolhassam hogy épp vettem egy vonaljegyet, akkor az enyém nám nem is igazi párkapcsolat (ez persze csak ilyen tréfa volt, ne vedd konolyan, ugyanis sosem veszek vonaljegyet, mindig bérletet használok... Bár ebben az esetben hírértékkel bírna :) szóval szerintem olvasd el még egyszer a kérdésedrt, és láthatod hogy a stílusom nem volt teljesen váratlan, mert ezek szerint nem olyannak sikerült megírnod, amilyennek akartad.

A telefonálással nem értek egyet én sem. Ha dolgom van, akkor adott esetben nem biztos, hogy fel tudom venni, ha ő hív, vagy netalán ha én hívom, akkor nem biztos, hogy pont ő tudja gond nélkül felvenni.

Biztos lábakon álló, stabil, kiegyensúlyozott kapcsolatom van, nem szoktuk túl gyakran, ok nélkül hívogatni egymást.

De annak ellenére, hogy együtt élünk (nyilván, házasokként), egész nap állandóan üzengetünk egymásnak, leginkább facebookon. Persze, előzetes megbeszélés alapján általában a telefon is megcsörren, olyankor annyira jó érzés hallani a hangját :) De én egészen biztosan túlságosan ragaszkodó típus vagyok, nagyon sokan idegbajt kapnának tőlem, mert bár adok szabad teret, azért szeretem, ha közben jelez, hogy nem feledkezett meg teljesen a létezésemről :D És ez nem bizalomhiányból vagy a kapcsolat stabilitásának a hiányából fakad, egyszerűen csak nekem jól esik folyamatosan jelezni felé, hogy hiányzik, illetve jó érzés ha ez viszonzott.

Én a telefonhívást alapból pénzkidobásnak érzem, hacsak nincs olyan fontos szituáció, amit írásban megbeszélni fárasztó vagy bonyolult volna.

A Messenger korában szerintem nem nagy erőfeszítés küldeni egy szívecskét, vagy megkérdezni, hogy "Milyen napod volt?" de nálunk előfordul olyan is, hogy napokig nem beszélünk, mégis együtt vagyunk évek óta. (Még nem élünk együtt.)

Van az a típusú ember, akinek evidens, hogy minden nap beszélnek a kedvesével, bármi is legyen, illetve van az a típusú, aki csak akkor telefonál, ha fontos mondandója van, néha üzenetben tudtára adja a partnerének, hogy szereti, de ha egy nap kimarad, az sem a világ, és nem a kapcsolatukat minősíti.

26/L