Férfiak! Ezzel mennyire értetek egyet? Ez jó tanács a nők számára? ( egy cikkből )

Az a véleményem, hogy - bár megállapít néhány teljesen triviális alapdolgot - az egész stílusát meg hozzáállását tekintve szinte biztos, hogy ezt valami ostoba p.csa írta. És hogy az a nagyon szomorú, hogy csomó kislány (direkt nem nőt írok) ezeket komolyan el is hiszi.

Józan paraszti ésszel belegondolva: egy férfi "vadászösztönére " alapozni a legnagyobb ostobaság, ha társat keresel, és nem csak kalandot.

A társkeresés és a vadászat két teljesen más dolog: az elsőnél egy olyan NŐt keresek, aki kellően érett ahhoz, hogy egyenrangú félként álljon hozzám és az ismerkedéshez. A másodiknál meg a vadászat izgalma hajtja az embert, a trófea megszerzése - de ha megvan a trófea, akkor oda is volt az izgalom.

Szóval a legostobább húzás az, amikor egy kislány úgy próbál meg taktikázni, hogy trófeaként próbálja bepozicionálni magát. Ezzel max a "vadászok" érdeklődését tudod hosszabb távon lekötni, de azokat meg ugye csak addig érdeked, amíg meg nem lett trófea.

Aki viszont társat keres, az nagyon gyakran nem fogja jól tolerálni, ha még játszadoznak is vele, és mindenféle próbák elé állítják, mint valami mesebeli hercegnő a jelentkező hercegeket. Ugyanis ilyenkor nem udvarolni szeretnénk valakinek, hanem első lépésben ismerkedni: hogy valóban ő a megfelelő jelölt - ha már eljutottunk addig, hogy kellően megismertük egymást, és úgy látjuk, hogy igen, ezért a nőért és ezért a kapcsolatért érdemes tenni, akkor teszünk.

De egy még ismeretlen hercegnőcskéért nem fogom átszelni az üveghegyet, hogy megküzdjek a hétfejű sárkánnyal.

Lehet, hogy később, amikor már kellően megismertem, akkor már igen, de ehhez az kell, hogy eljussunk idáig. És ha azt látjuk, hogy a másik fél "teszi az agyát", és nem ugyanazzal az aktivitással és lelkesedéssel áll az ismerkedéshez, akkor nagy eséllyel nálunk is sokadik helyre fog visszasorolódni az adott leányzó, és keresünk helyette egy olyat, aki már elég érett, hogy tudja, hogy mit akar, és képes ezt felvállalni és tenni és érte.

Magyarán egy nőt.

És persze, ez nem azt jelenti, hogy vesd magad a férfi lábai elé: egyszerűen csak annyit, hogy egyenrangú félként állj hozzá az ismerkedéshez, te is tegyél érte, pont ugyanúgy, mint a férfi, és ne csak várd, hogy meghódítsanak.

> "A férfiak többsége abszolút motiválatlan, nagy részük nem tudna azonosulni a fenti leírással. (és ennek maga a társadalom az okozója)"

Nem, ennek általában a nők az okozói, akik nem motiválják a férfit, helyette hülye "taktikákat" alkalmaznak, vagy csak szimplán passzívan várják, hogy meghódítsák őket - persze annak, hogy a nők meg ilyenek, annak lehet, hogy a társadalom az oka, de ez már messze vezetne.

Az esetek döntő többségében így néz ki a helyzet: adott egy nő, akit annyira nem ismerek, de valami miatt szeretném jobban megismerni, hátha kiderül, hogy kellően illünk egymáshoz meg kölcsönösen jól egymásra is kattanunk, és akkor ebből akár egy kapcsolat is lehet. Szóval bőven nem tartunk még ott, hogy legyen motiváció számomra, ha azt látom, hogy ő meg húzza a száját - hiszen még nincsenek érzéseim az irányába, max egy alap szimpátia. Pont azért csinálnánk az egész ismerkedős cuccot, hogy meglássuk azt, hogy vajon kialakulhatnak-e érzelmek.

A legtöbb nő gondolkodásában sajna ilyen népmesei dolgok vannak, hogy ők a hercegnők, és az az alap, hogy a férfi meg akarja hódítani őket, nekik meg csak fogadniuk kell ezt a hódítási szándékot.

Egy frászt. Miért akarnék meghódítani egy olyan nőt, aki irányában nincsenek komolyabb érzelmeim, hiszen még nem is ismerem? És eggyel továbblépve: miért akarnék jobban megismerni egy olyan nőt, akiről azt látom, hogy ő meg nem akar engem annyira megismerni?

Ha azt látom, hogy a másik számára is fontos az ismerkedés, ő is akarja és tesz is érte, akkor értelemszerűen én is motivált leszek, és megyek utána, teszek az ügy érdekében.

"Én nő vagyok és szerintem mikor a nők panaszkodnak, hogy "hol vannak manapság a férfiak", akkor alapvetően ezeknek a tulajdonságoknak a hiányára céloznak. A férfiak többsége abszolút motiválatlan, nagy részük nem tudna azonosulni a fenti leírással. (és ennek maga a társadalom az okozója)"

ugyanmár, akiért nem kell kűzdeni, azért nem kell. Akiért meg kell, azért meg hiába.

Egyszer felkutattam az akkori diákszerelmemet. Először nem válaszolt. Majd igen, egy üres levéllel.

Másodjára amikor kinéztem egy másik lányt, még volt barátja, de már szétmenőben voltak. Majd vége lett, irtam. Ok, most nem ér rá. Irtam megint, megint. 2 hónap múlva "randi". Aztán megint "nem ért rá", kibúvót keresett, majd összejött valakivel.

Harmadjára, a lányzót mindig csak kihasználták a pasik. Én 3 évig próbáltam meg, hol kisebb hol nagyobb szünetekkel, de mindig próbálkoztam. Virágot is vittem neki, "nahát még sosem kezeltek nőnek!" - volt a válasza. De nem jöttem be neki. Aztán milyen pasija volt 1 évig? Nem foglalkozott vele, utcán nem fogta meg a kezét, heti 1x találkoztak, a lány fogyott az idegeskedéstől. De úgy mondta nekem, hogy ő direkt ezért a buliba ment, direkt a pasiért. Most is van pasija, hasonló kaliber: 6 évvel ezelőtt megcsalta, megbántotta. Az a pasi most irt, és hopp, összejöttek...

Akikkel meg sikerült, sosem kellett ezt a kinszenvedést megcsinálni. Valaki egyből kért facebook elérhetőséget. Igaz, már a 2. pasiját tapossa (nem jött be a hölgy), mégis úgy "udvarol" nekem, hogy szándékosan a mellkasomnak nyomta a kebleit.

Na és azokkal mi van, akikkel próbáltam, mindig kibúvót kerestek, vagy azt sem? "most nem jó", "most nem érek rá", "most hanyagolom a bulikat", tessék, 1 hét, és párjuk lett. Akkor milyen kűzdelemre vártok??? A 3. hölgy is azt mondta, "kűzdjenek a pasik értem, nehogymár én fussak utánuk", aha, ez addig tartott, mig nem jött valaki, aki csak jóképű

Általánosítani a felesleges, de létezik a jelenség. Egyszer találkoztam egy ilyen pasival (hála Istennek, csak egyetlen egyet sodort utamba a balsorsom), aki több héten keresztül fűzte az agyamat a neten, és amikor már kvázi "megvoltam" neki, akkor alábbhagyott az érdeklődése. Később rákérdeztem az okára, nem emlékszem a pontos szavakra, de valami olyasmit mondott, hogy túl gyorsan elköteleződtem, vagy valami ilyesmi. Írt is egy blogot, amiben magát vadásznak nevezi, aki nemes vadra vágyik, és nem érdekli az a vad, amelyik megáll neki...

Akkor persze baromi rosszul esett, de utólag nem bánom, hogy nem találkoztam vele. Lehet, hogy ő vadász, de én nem vagyok levadászható állat, se könnyen, se nehezen.

Zárójelben jegyzem meg, hogy azok a férfiak, akikkel jó kapcsolatba kerültem, mind elmondják, hogy azért szeretnek, mert természetes vagyok, magamat adom, és ezért ők is úgy érzik magukat a társaságomban, hogy önmaguk lehetnek. Mivel én magam nem taktikázom, őket sem kényszerítem bele semmiféle játszmába.

Sztem félig-meddig van benne vmi, de vannak benne sületlenségek is. Az tényleg nem baj, ha nem azonnal ír vissza bárki. Azt én nem követtem, de azzal sincs baj, ha az ismerkedési fázisban nem ő ír először vagy annyiszor, de azért itt is jó, ha vki tudja tartani a mértéket... ha soha nem keressük a másikat, az azt a képet adja rólunk, hogy magasról tojunk rá...

Az viszont sztem szemétség, ha két vasat tartunk egyszerre a tűzben... normális férfi nem úgy fog ránk tekinteni, mint vkire, akiért küzdeni kell, hanem mint egy olcsó r...cra. Azt sem hiszem, hogyha ráérek, akkor mindig találkozom vele, akkor nőietlenebb lennék vagy lábtörlő... magamból kiindulva én örülnék neki, ha a párom hajlandó lenne velem gyakran találkozni.