Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Diplomás lányok ti összejönnétek kétkezi munkással vagy csak diplomás férfival?
En diplomás vagyok és szerettem volna hozzám hasonló gondolkodású, hasonló dolgokon átment stb párt, akit évekik úgy fogalmaztam meg, hogy "diplomást".
A páromat munka során ismertem meg.
Már az elejétől tudtam, hogy vezető, és hogy járt egyetemre.
Később összejöttünk és ezután tudtam meg, hogy az egyetemet nem fejezte be, de nem érzem másnak. Valamint emellett szerelő is.
A diplomást inkább ilyen értelmiségi vagy nem eldontésére használják. Jó példa erre az a társkereső oldal amit "diplomásoknak" csináltak.
Ezzel persze azt akarták elérni, hogy a sok agyatlan izompacsirtát el lehessen kerülni stb.
Legyen okos, művelt, értelmiségi. Nem feltétlen jelenti ez a diplomát, de azért ez inkább jellemző arra aki felsőoktatásban végzett, mint akinek szakmája van.
Unokatesóm rendkívül intelligens, okos, művelt, de nincs diplomája. Elkezdte az egyetemet programozó matematikusként, végül nem fejezte be. Helyette külföldre ment és saját cége van kint programozóként.
Szóval persze..nem feltétlen kell diplomásnak lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!