Én vagyok a hülye, hogy félreértettem?

Átgondoltam. Úgy vállalom, hogy az egész csapat legyen benne. Egyrészt, hogy a főnöknek ne tegyek keresztbe, másrészt, meg hogy ne menjek teljesen egyedül. Ja, és hogy legyen munkám, az sem utolsó szempont. Az is igaz, hogy szeretném újra látni, de ha csak ez számítana, inkább nem vállalnám. És kívánom, de nem feküdnék le vele. Nem azért, mert nem vágyok rá, hanem azért, mert ha ez megtörténne többé se magamat se őt nem tudnám tisztelni.

A főnökasszonynak mondtam is, hogy mégis vállalom. Ő is hívott, ma kétszer is, de nem vettem fel. Képtelen voltam beszélni vele. Nem tudtam mit mondjak, a főnök bizonyára elmondta, hogy vállalom, ezenkívül meg csak olyan dolgok jutottak eszembe, amit nem szabad neki elmondanom. 8 körül (ami ott 9) küldött egy SMS-t az e-mail címével és a privát számával, hogy hívjam fel, ha úgy tetszik bármikor. Bár bizonyára zokon venné, ha hajnalban hívogatnám :D nem is akarok visszaélni ezzel.

A kérdésre visszatérve, valamit bizonyára érez irántam, még ha nem is belémzúgott, sokkal inkább talán egyszerű szimpátiát. Ami egy jó dolog lenne, ha nem ilyen túláradó módon fejezné ki, amivel csak mégjobban felhívta magára a figyelmemet... Talán ha az elejétől tudom, hogy van valakije, akkor nem is merek férfiként rá gondolni, legfeljebb barátként, és most nem lennék nyakig a szószban...

Pár pohár bor után meggondolatlanul írtam neki. Elmondtam, hogy mikor berántott abba a kis helyiségbe, egyáltalán nem emlékszem, hogy mit mondott, egyszerűen azért, mert nem értettem. Teljesen ledöbbentem, és képtelen voltam feldolgozni azt, amit mondott. Megkértem, hogy ha ő még emlékszik, örülnék neki, ha legalább nagyjából elmondaná azt, amit akkor mondott.

Meglepetésemre felhívott (meglepetés?? ottani idő szerint kb. hajnali 3-kor!!!). Bár furcsának, és mulatságosnak találta a helyzetet, végülis, igencsak kedves hangnemben elmondta ismét, amit akkor. Nagyjából ezt: elnézést kért az ölelés miatti pletykák miatt. Hogy sajnálja, hogy egyesek nem tudják manapság, mi az az együttérzés, az őszinte, önzetlen kedvesség és a hála, és minden apróságot felnagyítanak, hogy aztán csámcsoghassanak rajta. Sajnálja, ha kellemetlenséget okozott nekem. Bár az első 1-2 nap még nem, de szinte a kezdetektől szimpatikus vagyok neki. Tetszett neki a munkám, hogy a magam módján megpróbáltam mindent a lehető legjobban csinálni. Érzékelte, hogy kilógok a csapatból, a többiek nem különösképpen kedvelnek, és folyton komor vagyok, néha, mikor elgondolkodok, egészen magamba fordulok. Vele viszont elsőre szót értettem, és ő is velem, minden nehézség ellenére. Mintha nem is lettek volna. Pár szó, pár jól artikulált mozdulat, egy pillantás, és tökéletesen értette mire gondolok. Tökéletesen egy hullámhosszon voltunk. Úgy vette észre, bár kezdetben volt némi feszültség, sokkal felszabadultabb vagyok a társaságában, mint egyébként. Mellette mosolyogtam, és kedves voltam vele, pedig nem igazán vagyok egy kedves ember (ezt aláírom). Úgy gondolta, megpróbál közeledni hozzám, hogy kihúzzon a csigaházamból. Szeretett volna megismerni engem, barátkozni velem. Hogy annyira kár, hogy ezt ennél nyíltabban nem teheti, mert még több rosszindulatú pletykába fulladna, és ez egyébként sem tartozik senkire. Nagyon kényes a magánéleti dolgai titokban tartására, nem szeret magánügyekről beszélni akárkivel, és főleg nem szereti, ha mások beszélnek róla (mármint az ő magánéletéről).

Megkérdezte, ha nem emlékszem, mégis miért lettem távolságtartó vele (nagyon komoly lett ekkor a hangja)? Elmondtam, hogy megtudtam, hogy komoly párkapcsolata van. Ekkor hosszan hallgatott. Én, hogy megtörjem a csendet, megkérdezdem, emlékszik-e még arra, amit az anyanyelvén mondott. Azt mondta nem. Megkérdeztem, mit tett volna talán, egy másik életben. Mire ő: hát mégis emlékszem? Azt mondtam, csak erre emlékszem. Azt mondta, ez nem jelent semmit, de talán, ha előbb ismer meg, több is lehetett volna köztünk (tényszerűen közölte). Nem szeretné, hogy azt higgyem, ez számít, de azt mondta, talán egy másik életben tudott volna (szerelemmel) szeretni. Egészen furcsán figalmazta meg: tudott volna igaz szeretet/szerelmet érezni irántam. Így mondta. Ezután pár másodpercig csak a szaggatott lélegzetvételét hallottam. Azt mondtam, megértem őt. Ekkor felsóhajtott (hosszan beszívta a levegőt), mint aki már vagy fél perce elfelejtett levegőt venni. Azt mondtam, meg ne próbáljon magyarázkodni. Csak annyit felelt: hálás vagyok. Elmondtam, hogy ne érezze emiatt rosszul magát, de tetszik nekem, és azt hittem flörtöl velem. Azt mondta, így már minden világos. Megkérdezte, ezek után áll-e még a dolog köztünk. Azt mondtam, természetesen. Megkérdeztem, hogy amit elmondtam, gondot jelent-e, azt felelte nem. Megkérdezte baj-e, hogy ilyenkor felhívott, megkérdeztem normális-e, hiszen én írtam neki előbb hajnalban. Megkérdeztem, a nejét nem zavarja-e. Hosszú csend után felnevetett. Azt mondta, megfeledkezett róla, hogy telefonban nem láthatom a testbeszédét, amin jóízűt nevettünk. Azt mondta észre sem vette, viszont jobb, ha ebből nem csinálunk szokást. Nem mintha letagadná, de volt az a néhány mondat, attól hogy a török szavait kezdtem firtatni, az az egy jobb, ha köztünk marad. Ezután elköszöntünk és jóéjt kívántunk egymásnak.

Talán nem volt helyes firtatnom, de úgy érzem jobb így, hogy tisztázódtak köztünk a dolgok. Mintha hirtelen minden a helyére került volna.

Szerintem nem azon röhögött, hogy a neje háta mögött hívogat engem. Csak halkan, röviden felnevetett - mert nem láttam a kérdésemre a reakcióját. Tudjátok, mert mivel egyikünkek sem angol az anyanyelve, ezért előszeretettel egészítjük ki a szavainkat élénk mimikával, és mutogatással. És ugye azt mondta, nem tagadná le, hogy felhívott, talán csak azt, hogy nem kizárt, hogy belém tudott volna szeretni, ha pár évvel hamarabb ismerjük meg egymást.

Szerintem mindketten próbáljuk valami olyannak feltüntetni azt, ami köztünk van, ami egyszerűen nem lehet. Én... vonzódásnak, ő barátságnak.

Egyre őrültebb tempót diktál a drága. Állandóan ír, a melóval kapcsolatban főleg. De az a fura, akár ha egy csupán félig értelmes gondolata támad, azt rögtön velem akarja megvitatni, vagy napi 4-5-ször. Nem mintha haragudnék érte, szeretem ezeket megvitatni vele, viszont nem győzöm a kinyomtatott, 70%-ban vastagon hibajavítózott üzeneteit továbbítani a főnöknek, aki igencsak pipa érte, hogy arra viszont már jóval kevesebbszer veszi a fáradságot, hogy vele egyeztessen a melóval kapcsolatban. Tulajdonképpen én voltam az, aki ragaszkodtam hozzá, hogy elmondjam a főnökasszonynak mindig napról-napra hogy alakul erről-arról a véleménye, ha ő megfeledkezik ezt vele megosztani. Ja, és a poén... eleinte a telefonomon mutattam meg neki az üzeneteket, de egyszer észrevette, hogy az egyikhez van egy csatolt videó, és mielőtt reagálhattam volna bármit is, megnyitotta. Olyan vörös még életemben nem voltan, azt hittem spontán meggyulladok, és elhamvadok. A török félisten felvette magát, ahogy táncol... NAGYON EROTIKUS táncmozdulatokkal. Csípő tekergetés, haj dobálás meg amit akartok. A végén pedig kacsintva kérdezi mi a véleményem? A főnökasszony szintén paprikapirosan, de halkan megkérdezte, tök komolyan, hogy ez a műsor része lesz, vagy sem? Mire én elkezdtem csuklással tarkítva köhögve röhögni, azt hittem megfulladok. Azt mondtam, szólhatok pár szót az érdekében, ha több ilyesmit szeretne látni. De természetesen "magánszámnak" volt szánva nekem :3 Eztután a nap hátralévő részében nem szóltunk egymáshoz.

És az nem az egyetlen videó volt, hármat is kaptam, meg vagy egy tucat képet - csak a magánjellegűeket számolva. Hihetetlen, de megoldotta, hogy táv flörtöljön velem. Szimpla hívás helyett pedig videóhívást veszünk igénybe. Klasszisokkal jobb... Nekünk tuti. Cuki egyébként, felajánlotta, hogy meghív magukhoz, és ha lesz idő rá megmutat majd ezt-azt a városban.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, lehet, hogy ez semmi komoly, de egyáltalán semminek azért túlzás nevezni. Ez valami. Talán nem mocskos kefélés, de valami.

Ő maga a minap azt mondta, talán nem is baj, hogy nem zavar be a szex, mert még soha senki, de főleg nő iránt, nem érzett még ilyet, ami köztünk van, az annyira mély és tiszta. Ő mondta ezt. Ami azt illeti, én is érzem ezt. És szuper, élvezem minden pillanatát, de egyben félek is, mert az ilyen kapcsolatokból szoktak végül a legnagyobb drámák születni, ami több, mint barátság, de kevesebb, mint szerelem :(