Én vagyok a hülye, hogy félreértettem?

Ami azt illeti, abban a hitben voltam, hogy meghátrált. Már nem vagyok biztos ebben. Bár akkor sem fogtam fel mit mond, és a szavaira továbbra sem emlékszem, csak néhány töredékre, inkább az érzéseimre, és az arckifejezéseire, a testtartására, valószínű, hogy azzal szembesített, amivel később magamtól is szembesültem, hogy van valakije, és bár szimpatikus vagyok neki, blabla, köztünk nem lehet semmi (intim jellegű). Nem biztos, de ez tűnik ésszerűnek. Talán egy másik életben, vagy ha csak máshogy alakul az életünk, ebből lehetett volna valami. Talán. (Kár kattogni a szavain, ez lehetett a lényege). És talán nem kétségbeesetten magyarázott, hiszen nem kellett semmit a fejembe vernie, hiszen nem döntönttem le a lábáról, majd vetettem rá magam, csak a feltétlenül szükséges udvariasságnál és kedvességnél udvariasabb, és kedvesebb voltam, pont ahogyan ő. Nem a gatyájában matattam, hogy kétségbe essen. Talán magával küzdött, mivel én riadt egérként figyeltem őt, a kandúrt, már-már halálos pulzusszámmal, szóval vagy komplett idiótának tartott, vagy vívódott. Akárhogy is, ezután is ugyanúgy viselkedett, mint addig (kivéve aznap, persze a busz előttről egyetlen emlékem az, hogy a lábára tapostam a sarkammal, mert lélekben nem voltam jelen, ő pedig úgy nézett rám, mintha kb. meg akartam volna ölni, pedig egyáltalán nem direkt volt), dicsért, bókolt, kávét hozott nekem, folyton nézett, bár már nem hosszan, 2-3 mp után elkapta a tekintetét, mikor rajta kaptam, a munkakapcsolatunkban minimális volt a feszültség... Csak egy hajszállal lett távolságtartóbb, óvatosabb, visszafogottabb. Én zárkóztam el tőle.

Engem csaltak már meg, kizártnak tartottam, hogy a kapcsolata tudatában rányomuljak, viszont az érzelmeimet nem tudom kikapcsolni. A melót is képes lettem volna elszúrni, mert nem voltam hajlandó a szemébe nézni. Pedig akkor tudhattam volna mit érez, hiszen olyan apró mozdulatokból értettük egymást, ahogy senki mással. Olyan tisztán, artikulálva, tagoltan beszél, hogy a hangszíne is olyan értékkel bírt számomra, mint a szavai. Tudhattam volna, és direkt nem figyeltem rá, mert féltettem a szivemet. Persze mit számítana, ha érdekeltem volna? Csak annyit, hogy nem vagyok hülye, nem értettem őt félre, de attól ő nős marad, én meg szánalmas.