Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Távkapcsolatosok! Ti, hogyan...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Távkapcsolatosok! Ti, hogyan élitek meg ezt?

Figyelt kérdés
Néhány hónapon belül külföldre kényszerülök dolgozni és a barátnőmet sajnos itthon kell hagynom. Egy időre ki kell költöznöm Angliába, mert egyrészt itthon nem tudok elhelyezkedni (még diplomásan és nyelvtudással sem, fővárosiként…) és nagyon szeretnék már egy kis tőkét gyűjteni, másrészt mindig is ki akartam magam próbálni egy idegen országban és úgy érzem, hogy így harminc egy néhány évesen még nem késő bele vágni. Idővel persze a barátnőm is jönne utánam (vagy én vissza Magyarországra), de ő még nem áll olyan szinten angolból, mint én, mindig is németes volt, de ami fontosabb, hogy most kapott egy jobb állást, ahol megbecsülik, kedvesek vele, nem nézik kutyába, mint a legtöbb helyen, a fizetés is tűrhető és szereti is csinálni. A lényeg viszont az, ami a kérdéshez szorosan kapcsolódik, hogy azok, akik már egy ideje távkapcsolatban élnek, hogy viselik a mindennapokat külföldön? Azért kérdezem, mert szeretném tudni, hogy mire számítsak. Tudom, hogy minden ember más és mindenki másképp éli meg mind a honvágyat, mind pedig azt, hogy a szeretteitől távol van. Mivel könnyebb ezt elviselni és mit tesztek, ha rátok tör a magány és a hiányérzet? Úgy értem például minden nap beszéltek telefonon, skypon? Ezzel könnyebb elviselni a hiányát a párunknak? Esetleg néhány hetente, havonta meglátogatjátok egymást, egyszer az egyik, másszor a másik utazik? Először egy évre tervezek, tehát addig távkapcsolatban élnénk, utána meglátjuk, hogy maradok, ő kijön vagy én megyek haza. Már hónapok óta ez a nagy dilemma és ezen őrlődök, hogy menjek vagy maradjak, eléggé kikészít ez a dolog…. Végül úgy döntöttem, hogy az adott helyzetet kielemezve meg kell indulnom, mert egyrészt én sem leszek fiatalabb, egyre jobban úgy érzem, hogy most vagy soha… Inkább még most 31 évesen vállalom be az ideiglenes különélést a jövőnk érdekében, mint hogy később megbánjam, hogy nem mentem ki. Tehát légy szíves írjátok meg, hogy Ti hogyan élitek meg ezt a helyzetet! Kérlek szépen benneteket, hogy csak akkor válaszoljatok, ha Ti is ebben a cipőben jártok vagy jártatok! Kéretlen, bölcselkedő, okoskodó hozzászólásokat nem kérnék! Köszönöm előre is! 31/F

2015. szept. 12. 11:47
 1/8 anonim ***** válasza:
Menj, és indulj el az álmaid megvalósításának az útján. Ha szeret a nőd, akkor úgyis akár hogy de egyszer együtt lesztek. Ha pedig munkája is van az illető nőnek, akkor nem gond havonta 7-8 ezer Ft-ot kicsengetni, kimegy hozzád 1 hétvégére.
2015. szept. 12. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
4 ève külföldön dolgozom èn is.Mi nagyon nehezen dirjuk.Karácsonykor haza megyek vègleg.
2015. szept. 12. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
*birjuk
2015. szept. 12. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Szia!

Mi a kezdetekrol tavkapcsolatban elunk a baratommal, inmaron 3,5 eve. Nagyon nehez foleg ha olyan idoszak van amikor nem vagyunk epp a toppon, De mi sose veszekedtunk az elmult evek alatt. Mint mindennek a tavkapcsolatnak is megvannak a Maga Jo oldalai. Napkozben azt csinalsz amit akarsz de amikor beszelgettek 100%Os a figyelem a masikra. A komunikaciot javitja mert nincs mas. Beszeljetek meg mikor es skypeozzatok majd meg beszelgessetek facebookon amikor tudtok. Mi felevente talalkozunk es egy eV mulva koltozunk ossze.

18/L

2015. szept. 12. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Párom már vagy 3 éve Németországban dolgozik. Nekünk olyan szempontból talán könnyebb volt, hogy előtte is távkapcsolatban éltünk, csak akkor még nem ennyire messze egymástól, így minden héten együtt tudtuk tölteni a hétvégét, tehát mi megszoktuk, hogy nem vagyunk együtt minden nap, nem élünk együt.


Most pedig az segít, hogy amikor tud, hazajön (kb. kéthetente találkozunk), a szabadságait pedig úgy veszi ki, hogy több időt együtt tudjunk lenni egyhuzamban.

Amikor pedig itthon van, akkor igyekszünk minőségi időt együtt tölteni:)

2015. szept. 12. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
2 hèt az nem sok.Sajnos èn 2 havonta járok haza.
2015. szept. 12. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Mi országon belül voltunk, de a két széle majdnem az országnak, 350 km. Nagyjából havonta 1x találkoztunk, néha picit sűrűbben, megvolt a terv, hogy ez meddig lesz így, utána meg összeköltözünk. De amikor felmerült a lehetőség, hogy külföldre megyek dolgozni, egyre rosszabb lett minden. Én szeretem, de ő ezt úgy fogta fel, hogy itt akarom hagyni, ami nem így van csak nem volt más választásom. Besokallt és elhagyott. A sors iróniája, hogy mégsem külföld lesz az irány, mert találtam Budapesten egy jó helyet, tehát még közelebb is lennék hozzá de már nem nagyon hiszek benne, hogy újra összejövünk. Sok szerencsét nektek hozzá. Erre mindenképpen fel kell készülni, át kell beszélni és igazából az a lényeg, hogy tudjatok találkozni is minél gyakrabban.
2015. szept. 12. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Egytől egyig hasznosak voltak! Tavaszig még kiderül, hogy megyek vagy maradok, most találtam egy rövidtávú, pár hónapos munkát, de ugye az gyorsan letelik... Minden esetre tényleg örülök, hogy normális válaszok érkeztek, sok erőt merítettem belőlük.
2015. szept. 20. 17:39

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!