Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak szerintem szemét a pasim?
Annyit kell róla tudni, hogy félig magyar-félig spoitori (vagyis pontosabban félig roma-félig román)
Ez azért lényeges, mert ugye lesz jövőhéten ez a magyar-román cirkusz. Van négy jegyünk, mi ketten, egy barátnőm, és a pasim egy haverja megyünk. (aki származást tekintve ugyanolyan, mint a barátom). Ez eddig nem lenne gond, viszont ők ketten hatalmas nagy románok (ami érthető, ott születtek, Bukarestben nőttek fel, a haver a mai napig ott él, a barátom évek óta Magyarországon), Hai Romania, meg minden, szóval ők kerek-perec kijelentették, hogy a román szektorban kívánnak helyet foglalni, és a barátnőmmel NEKÜNK IS oda vettek jegyet. (a két srác intézte a jegyeket)
Engem különösképpen nem foglalkoztat a foci, csak azért megyek, mert tudom, hogy ez a barátomnak mennyire fontos, viszont azért ha már magyarok is játszanak, akkor szeretnék a normális, magyar nézők között ellenni, és ebben a barátnőm is így gondolkodik.
Na erre a barátom halálosan kiakadt, hogy én hogy merem megsérteni a hazáját (?), nem is érti, hiszen Románia már majdnem az én hazám is (ok, az való igaz, hogy sokat járok vele Bukarestbe, ott van egy night clubja, meg minden, DE attól nem a hazám), konkrétan összevesztünk ezen, majd közölte, rendben, de ha kikapnak a románok, szakítunk.(!!!)
Hirtelen felindulásból, de leidiótaztam, azóta nem áll velem szóba.
Ez normális?? Értem én, hogy ez neki nagyon fontos, engem nem érdekel, örjöngjenek román mezben, ha akarnak, de én nem akarok 1000 román között kussban ülni 90 percig.
Felidegesít, mert ez egy hülyeség és piti dolog (elnézést, akinek nem), de nem tudom, mit tegyek?!
22N, 25F
Nem, nem csak szerinted.
"ha kikapnak a románok, szakítunk"
Akkor szakíts vele péntekig, mert másképp ő fog veled. :D
Íme a vegyes nemzetiségű kapcsolat egyik hátulütője: mégis melyik fél öntudata az erősebb és a fontosabb? Szerintem jól teszed, hogy nem akarsz beülni közéjük úgy, hogy nem vagy fanatikus, mivel elhiheted, hogy minden petárda meg füstgránát abba a szektorba fog repülni.
Amúgy ha ez is ekkora vitát szított köztetek, akkor elgondolkodnék a helyeben erről az egész kapcsolatról, mert ha egy egyszerű focimeccs ekkora súrlódást okozott, akkor mi lesz akkor, ha el kell dönteni, hogy mégis melyik országban akarjátok élni a közös életetek? Vagy, hogy a gyerekek magyar vagy román identitásban nőjenek fel?
"majd közölte, rendben, de ha kikapnak a románok, szakítunk.(!!!)"
Tényleg nem akarom megbántani az érzéseidet, de szerintem akkor már két okod is van arra, hogy a magyar csapatnak drukkolj.
Ha valaki képes attól függővé tenni, hogy veled képzeli-e el az életét, hogy egy focimeccs milyen eredménnyel zárul, vagy eleve azt szeretné egóból, hogy te egy sportrendezvényen - vele ellentétben - ne a saját hazád csapatának szurkolj, akkor szerinted tényleg jó helyen vagy egy ilyen férfi mellett?
A dolog maga piti, ahogy fogalmaztál, de a viselkedése ebben a századrangú kérdésben szerintem elég sokat elmond arról, ahogy téged kezel ebben a kapcsolatban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!