Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nektek hogy esne ez, hogy reagálnátok erre?
Napok óta az a mondat jár a fejemben amit egy beszélgetés alkalmán a párom kimondott. (várandós vagyok)
"El tudtam engedni a szüleimet, elengedtem a testvéreimet, azt hiszem téged is el tudnálak.. és nem tudom azt mondani hogy a fiamat nem írnám ki az életemből ha szétmennénk, és ő veled maradna"
(A párom intézetis de családhoz került később érthető hogy a szüleit nem tekinti azoknak, az már kevésbé hogy a szintén intézetis testvéreivel nem tart kapcsolatot.)
válasza:Hogy ki tudná írni az életéből a fiát, ha külön mennétek? Még nem is ismeri a fiát. Nem minden férfinál, de még csak nem is minden nőnél van úgy, hogy kiderül: jön a baba és máris elöntik az anyai, vagy apai érzések.
Bár az is lehet, hogy tényleg így van és a gyerekkori traumák olyan törést okoztak benne, hogy senkihez sem tud igazán ragaszkodni.
De ha ez így van, ezt már neked valahol észre kellett venned.
Amúgy ő egyáltalán ő akarta a babát?
válasza:Ha élete korai szakaszában ilyen érzelmi sérülés érte, az nem múlik el nyom nélkül. (Az, hogy családhoz került később, nem orvosolja az elszenvedett sérülést.)
Te tudtad, hogy milyen súlyos érzelmi sérülésen esett át gyermekkorában, ennek tudatában választottad, elég furcsa lenne, ha most megsértődnél a következményei miatt. Sajnos biztos súlyos érzelmi viharok dúlnak benne a kötődés kapcsán, erről ő nem tehet, neked kell toleránsabbnak lenned.
Hogy hogy reagálnék rá? Beszélgetnék vele, meghallgatnám, biztosítanám róla, hogy nem tervezem elhagyni, biztatnám, hogy ő a gyermekével olyan kapcsolatot alakítson, amilyet szeretne, függetlenül attól, hogy neki milyen szülő-gyermek tapasztalata van. Magyarán: erősíteném. Ha most erre sértődéssel reagálsz, akkor csak azt fogod benne erősíteni, hogy senkiben nem lehet megbízni, nem beszélhet őszintén az érzéseiről, stb.
Ő volt aki először mondta ki hogy szeretné ha megszületne, én akkor még féltem az egésztől, ő bátorított abba hogy merjem vállalni.
Nagyon nehezen kapcsolódik, a várandósság alatt az ultrahangokon ott volt, de nem ül le magától mellém hogy piszkálja a picit (már aktívan mozog), nem beszél arról hogy milyen lesz ha itt lesz, a babaszobát és egyebeket is én intézem, ő nehezen vonja bele magát ezekbe, de nem tartottam ezt problémának, gondoltam ha itt lesz a kicsi akkor könnyebben folyik bele a körülötte való dolgokba stb, csak olyan furcsa volt hogy sosem hallottam tőle hogy ha elmennék nem keresne, vagy hogy nem keresné még a kicsit se.
És tényleg azért is furcsa mert még ő volt aki engem biztatott az elején.
Csak ez felveti a kérdést hogy mennyire vagyunk fontosak neki..
válasza:Nézd, egy súlyos traumát cipel: elhagyták azok, akikben a legjobban bízott, akiket a legjobban szeretett. Érthető, hogy fél az elhagyástól, fél a kötődéstől! Még meg sem született a gyermeke, de máris attól retteg, hogy el kell szakadnia tőle!
Ez pedig számomra azt bizonyítja, hogy nagyon is fontosak vagytok neki, mert ha nem lennétek fontosak, akkor nem félne az elvesztésetektől már előre!!!!!
Nem vagyok hisztis se sértődékeny csak rosszul esett.
Évek óta együtt vagyunk, egyáltalán nem az a sajnáljatok mert ezek történtek velem kategória, a család ahova került szereti őt és ő is őket apának és anyának hívja a mai napig őket, rendszeresen látogatják egymást.
Csak egy ideje úgy érzem kezd visszatérni oda ahol a kapcsolatunk előtt lehetett, többet gépezik, kevesebbet beszélgetünk, kevesebbet mozdul ki.
Aggódok hogy elmerül a kis csendes világába és nem tudom mit tegyek.
Ha beszélgetést kezdek nem folyik bele aktívan, ha programot keresek van hogy elfelejti, a múltkor megbeszéltünk valamit, én készülődtem és fel se nézett miért és merre megyek, meg se kérdezte, nem akartam elhinni hogy nem fog leesni neki hova megyek, vagy hogy meg se kérdezi csak hagy menni, de hagyott elindulni egyedül kérdés nélkül.
Nem tudom hogy mozdítsam ki ebből, mert ez csak az utóbbi hónapokban kezdődött, nem volt folyamatosan így a kapcsolatunk alatt.
Amúgy nagyon fiatal volt amikor kiemelték egy két éves, nem érdekli a családja se a testvérei.
De hogy is mondjam le se esett volna hogy nem családjával él ha nem mondta volna hogy a szülei nevelőszülőként dolgoznak, tényleg normálisan családként tekintenek egymásra.
Nem tartja lelki sérültnek magát.
Nem retteg hogy elveszít minket, de ha nem menne a kapcsolatunk valamiért elengedne és elfelejtene minket, nem küzdene, nem az az impulzív harcolós típus, de nem tudom kiverni a fejemből hogy semmit se tenne csak hagyna elmenni.
válasza: válasza:Ahogy írtam, az, hogy családba került, nem írja felül az élményt, hogy a szülei elhagyták. Ez bárki számára traumát okoz!
A gyermek érkezése pedig előhívja ezeket az érzéseket, nem tudni, hogy fog reagálni majd.
Tartós és biztonságos rendezést csak az jelentene, ha szakember segítségével dolgozná fel a múltját.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!