Ha állítólag a férfiaknak ennél kevesebb is bőven elég, akkor mégis miért nem vagyok soha elég jó?

A szépség relatív ugye, de ha mondjuk feltételezem, hogy valóban nem szép az arcod, akkor az, plusz ugye sportolsz, hogy jó alakod legyen, de most még nincsen. És melled sincsen.

Így a leírtakból ennyi jutott eszembe. Szóval semmi több, amit te is tudsz.

Na, végignyálaztam itt mindent, írok pár sort:

a gondod az, hogy nem tudsz túllépni a gátlásaidon, és ezt sugárzod kifele. A minap láttam egy igen husis nőt, tény és való, hogy kis tömzsi típus volt, de kerek fenékkel, formás idomokkal. Önmagában nem jött volna be, de tudta magáról, hogy tetszik a férfiaknak, és a mozdulatai, kisugárzása, tekintete, mind-mind azt lökte kifele magából, hogy elégedett a saját testével. Természetesen ez átragadt rám is, és kb bámultam csak, hogy aztaq...rva. Ez igen. :D Pedig arcra sem volt a legszebb, max átlagos, meg alacsony is volt, de elemi erővel sugározta kifele a szexuális energiáit. Nagyon ott volt a szeren.

A másik: van egy megszokott belső világod, lelki életed magányosan, amihez hozzászoktál, és már nem is igazán akarsz kimászni a komfortzónádból, mert beazonosítottad ezt a magányosságot a biztonsággal, és kompromisszum készség szükségtelenségével, kényelemmel. Marhára meg kell változtatnod a hozzáállásodat, és, ha valaki tetszik, ne csak azért mosolyogj rá, hogy te jól érezd magad egy esetleges sikerélmény után, hanem azért, mert tényleg érdekel az a másik ember, és megismernéd. Szörnyen taszító tud lenni, amikor egy nő csak azért lenne hajlandó ismerkedni valakivel, hogy ne legyen magányos, egyedül. Ekkor csak közönséget keres a magánya kifejezésének, a gondjai meghallgatásának stb. Kell, hogy érezze a másik, hogy ő miatta kezdeményezel, nem a saját komfortzónád legyőzése miatt!