Anyegin - Tatjana effektus. Mi a véleményetek?

15 évesen találkoztam egy 21 éves férfival, aki egyszerűen olyan hatással volt rám, mint még soha más. Lenyűgöztek a szavai, a tettei, hogy milyen tisztaszívű, önzetlen, okos ember. Többet akartam tőle, de elhessegetett, mondván, hogy ő nem akar nőt maga mellé, mert látja a kapcsolatban élő barátait, hogy mennyit szenvednek a barátnőik miatt. Három gyötrelmes év következett, egyszerűen nem halványultak az érzelmeim, intenzíven mardosott végig a viszonzatlanság, majd egyik napról a másikra kivirultam, mikor találkoztam a volt barátommal, akit bár nem olyan szenvedéllyel, de szerettem. 6 év telt el és nővé értem, annak a kislánynak már semmi nyoma sincs és találkoztam ismét Vele. Testemet rendbe hoztam, a hajamat megnövesztettem, bölcsebb, megfontoltabb lettem, visszafogtam a harsány, feltűnési viszketegségben szenvedő kiscsajt és a szemeimben is újfajta pimasz csillogás van. (Na jó, e utóbbi elég nyálas, de értitek :)) Mikor megláttam Őt ürességet éreztem, nem gyúlt újra a vágy, de valahol mélyen legbelül tudom, hogy csak egy-két kósza gondolatnak kéne megadnom magam, és ez már elég táptalaj lenne ahhoz, hogy újra szerelmes legyek belé, de jelenleg viszonylag sikeresen elfojtom, és élvezem a Jégkirálynő-szerepet. Ő egyértelműen jelzett felém, hogy engem akar. De bennem van a dac, mivel annyi fájdalmat okozott nekem, és lehet önzőség, és szadista gondolkodásmód, de úgy érzem egy picit neki is kéne szenvednie, főleg, hogy a 15 éves esetlen kislány énem nem kellett neki, pedig az is én voltam, így nem tudom objektíven mérlegelni, hogy vajon csak a megváltozott külső jegyeim ösztönözték ebben a döntésében. (Ez esetben csalódnék, hogy félreismertem és felszínesnek tartanám) Nem tudom mit kéne tennem, megalázom-e magam azzal, ha engedek neki és ennyi szenvedés után vajon lehet-e megbocsájtani valakinek, igaz, hogy "csak" a friendzone a bűne.