Hagytál már el önként úgy valakit, hogy még szerelmes voltál belé?

Igen. 32 évesen még mindig otthon lakott, nem dolgozott, nem csinált semmit, a szülei pénzelték, és nem is akart ezen változtatni.

28/N

12 éve történt. Én 23 voltam, Ő 25. Nem akartam Tőle semmit, de úgy robbant be az életembe, mint egy bomba... Mindig, minden célt elért, amit kitűzött maga elé. Így engem is, esélyem sem volt.

Különleges ember volt. Egy Harcos. Olyan dolgokat tapasztaltam meg mellette, amelyek később az egész életemet meghatározták. Sem előtte, sem azóta nem volt senki, akit annyira mélyen, őszintén és feltétel nélkül szerettem volna, mint Őt.

Akármit tettem, mégsem engedett magához igazán közel. Tele volt sebekkel, és mivel én az elején csupa jószándékból elkövettem egy hibát, így később sem volt képes megbízni bennem. Egy évig éltünk se vele-se nélküle kapcsolatban, felváltva voltam hihetetlenül boldog, és mélységesen boldogtalan. Ha hívott, rohantam Hozzá, ha éppen nem, akkor meg szenvedtem, és próbáltam élni...

Végül nem bírtam tovább. 200 km-rel messzebb költöztem, hogy ne tudjak menni Hozzá, ha hív... Csak annyi kellett volna, hogy utánam jöjjön. Ígérte. De nem tette meg...

Még egyszer találkoztunk ezután. Tudtam, hogy utóljára látom. Elmondtam Neki, amit kellett, elköszöntem. És Ő elengedett...

Ezután nem sokkal később megtaláltam azt, aki végül a párom, a gyerekeim apja lett. De Őt sosem felejtettem el. Nem tudtam, mit tennék, ha egyszer csak újra ott állna előttem, és azt mondaná, amire annyira vágytam...

Ez azonban most már biztosan nem történhet meg. Egy éve a fiamat beirattam sportolni. Arra a sportra, amit Ő is csinált. Ott találtam magam ismét szembe Vele... illetve nem Vele. Hanem a nevével, és két évszámmal. Egy emléktáblán...

Meghalt. És hiába teltek el az évek, egy részem Vele halt. Hiába léptem én anno tudatosan tovább, mégis nagyon fáj a véglegesség. Mert lehet élni a tudattal, hogy valahol, ha nem is velem, de él, és talán boldog is. De egészen más úgy élni (és teljesen megváltoztatja a halálhoz való hozzàlàsát is az embernek), hogy az, akit szívvel-lélekkel szeretsz, már odaát van...

13-mas, ez borzasztóan szívbemarkoló, komolyan el sírtam magam rajta:(

Most csak még jobban fáj nekem is...