Taktikázás, vagy egyenes beszéd?

A téma a következő: A 20. életévében járó fiatal nő vagyok. Eddig még nem sikerült kialakítanom hosszú távú kapcsolatot senkivel. Persze voltak ilyen-olyan pár hónapos, nem túl nagy jelentőséggel bíró próbálkozásaim, és voltam már eszeveszettül szerelmes (egyszer), de sajnos egyiknek sem lett jó vége. Úgy gondolom, hogy mostanra tökéletesen készen állok egy boldog, harmonikus, és normális párkapcsolatra, de a dolog valahogy nem nagyon akar összejönni. Lehetséges, hogy bennem van a hiba, bár az elmúlt hónapok során alapos önmarcangolást végeztem, és ennek alapján úgy gondolom, hogy talán nem vagyok eredendően annyira elcseszett, hogy nekem ne juthatna ki a jóból. Félreértés ne essék, nem ragaszkodom görcsösen a témához, csak úgy gondoltam felteszem a nagy kérdést, ami az elmúlt egy év sikertelen randizgatásai alatt megfogalmazódott bennem: Vajon érdemes-e már az első beszélgetések alkalmával utalni rá, hogy tartós kapcsolatot szeretnék, (és semmi esetre sem kalandot, szeretőt stb…) vagy ezekkel a célzásokkal csak azt lehet elérni, hogy a férfiak fejvesztve meneküljenek..? Kipróbáltam a „majd kialakul, vegyük fel a naiv kislány szerepét: biztos nem csak szexelni akar” módszert, és halálos „én komoly kapcsolatot szeretnék” kijelentést, valamint a” finom célozgatásos átmenetet” is, de a vége mindig az lett, hogy a partner bejelentette, ő nem szeretne kötöttségeket. Na most, két lehetőség van: vagy valamit nagyon rosszul csinálok (???), vagy kihalt a férfiaknak az a csoportja, akik hosszú távra terveznek.. Persze nyilván nem várom el az első randi alkalmával, hogy bejelentse az illető, hogy feleségül szeretne venni, de azt hiszem az a minimum,

hogy legalább hajlandóságot mutasson a megismerésemre, és ne jelentse be azonnal, hogy neki csak az kell… És nem gondolom úgy, hogy rossz körökben mozgok, ugyanis teljesen véletlenszerűen találnak meg a pasik, néha idegenek, néha pedig ismerősök...

Voltak már nálam jóval idősebb partnereim is (tanárok például), és ott is ugyan ez volt a tapasztalat, pedig azt hinné az ember, hogy ők már komolyabbak, érettebbek, és máshogy állnak a témához. Hát nem… Maximum szebb csomagolásban adják elő a dolgot.

Végezetül hozzátenném, hogy nem csak a saját példámból indulok ki, a barátnőim is mind a „meneküljünk a komoly kapcsolatok elől” problémával küzdenek.

Van tehát jó megoldás, vagy tabu témának számít az előre tervezgetés?