Hisztek abban, hogy erdemes varni az Igazira?

Nekem nem kellett várnom, tulajdonképpen nem is gondoltam, hogy Rá lenne szükségem. Aztán egyszer csak megjelent, hívatlanul beállított hozzám és fenekestül felforgatta az életem. 17 éves voltam, naiv és relatíve tapasztalatlan.

Azóta eltelt 3 év, másokkal is megismerkedtem, mások mellett is ébredtem, de tudom, hogy Ő volt az Első, az Igazi, az Örök. Szeretettel gondolok vissza rá és TUDOM, hogy találkozunk még.

19/F

Ahogy írta az egyik válaszoló, jönnek a szürke hétköznapok,...de én még mindig úgy érzem kivételesen szerencsés vagyok, hogy ennyire szerethetek egy embert, és így viszont szeretnek. Sokat vártam, az élet elvett dolgokat, de úgy látszik máshol visszaad.

Régen úgy gondoltam, hogy a szerelem, a viszonzott szerelem ritka madár, aztán úgy gondoltam mindenkinek jár egy kis kompromisszum, önismeret árán, ma pedig úgy gondolom, az igazi szerelem, az csak nagyon keveseknek jár. Rettegtem attól, hogy nekem csak egy változattal kell beérnem. Attól vagyok szerencsés, hogy találkoztunk ebben a nagy világban. Hogy érdemes-e várni? Nem tudom. Én már azon a ponton voltam, hogy összejövök valakivel, aki úgy megfelel, elvagyok vele. De véleményem szerint az alku nem vezet semmi jóra. Így mégis csak tovább vártam. Már már cikinek számított az egyedül létem, de nem hittem abban, hogy tapasztalatokat kell gyűjteni, és csak azért jöjjek össze olyannal, hogy elmondhassam, nekem már volt. Nem éreztem, hogy nekem erre szükségem lenne, tudtam mit akarok, mit keresek. Ez fontos.

A szerelemhez nem csak a másik emberre van szükség, hanem magunkra is. Fel kell készülnünk rá lélekben, és én nem hiszek a villám csapás szerű összeköltözésekben, nagy lendületű, őrült érzésekben. Ez általában megy, ahogy jött. Szerencsés kivételek persze vannak. Meg kell születnie a lélekben valami szomjúságnak, ami már letisztult, hogy nem másoknak akar megfelelni a választottjával, hanem valóban a másik felét keresi, és a vágyai tiszták.

Ettől függetlenül, és a mesén túl, egy kapcsolat mindig alkalmazkodást, kompromisszumot, türelmet igényel. A kérdés, kiért mennyi önzetlenséget vállalunk, ami még nem csorbít minket, hanem inkább jobbá tesz.