Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elnyerhetem a szerelmem szívét, ha kihívom az újdonsült
párját?
Figyelt kérdés
Kihívás alatt kardpárbajt (mindketten tanultunk vívni), valami barátságosabb versenyt vagy végső esetben verekedést értek.
Nem érti meg az újdonsült lovag, hogy az én szerelmemet veszi el tőlem.
Igaz, még nem jöttem össze a lánnyal, de már évek óta ismerjük egymást, és ő az első és egyetlen barátnőm. Azt gondoltam várni akar, de nem is vett figyelembe engem, csak úgy hirtelen lett egy barátja.
Gondoltam, kihívom a barátját, és ha győzök, akkor szeretni fog és a barátnőm lesz. Ha veszítek, akkor elfogadom a vereséget, és elbujdosok szégyenemben.
Én érthettem félre, vagy szándékosan félrevezetett? Már gondoltam erre is, de nem akartam a szemébe mondani, mert lehet, hogy megbántom.
2014. okt. 22. 19:53
22/27 anonim válasza:
Értem én, hogy mit akarsz, de szerinted miért érdekelné a lányt, hogy melyikőtök a jobb kardforgató. Elmondta, hogy erre bukik? Mondjuk ha azt akarod ezzel bizonyítani, hogy komolyan mondtad, amit mondtál neki, arra talán jó ez a párbajkomédia, de szerintem van kézenfekvőbb megoldás is, pl. újra beszélsz vele... De te ismered, neked kell tudnod, hogyan hathatsz rá.
2014. okt. 22. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
23/27 anonim válasza:
Ha amúgy sem kellettél a lánynak (márpedig nem kellettél, maximum te képzelted be, különben együtt lettetek volna), akkor azután sem kellesz majd, ha így vagy úgy, de legyőzöd a barátját. A barátjában van valami, ami megfogta, amire szüksége volt, hogy beleszeressen, benned ez nincs meg és nem, akkor sem lesz, ha hősködsz egy sort. Maximum csak annyit érhetsz el vele, hogy még barátkozni sem akar majd veled.
2014. okt. 22. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
24/27 anonim válasza:
Miért bántanád meg? Ne azt vesd a szemére, hogy mer mással járni rajtad kívül, csak mondd el, hogy szereted és örülnél, ha téged választana. Ezen csak nem bántódik már meg?
2014. okt. 22. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
25/27 anonim válasza:
Ez amúgy tömény bunkóság, hogy megmondod neki, hogy te mennyivel jobb vagy és mennyivel jobban szereted, szinte biztos, hogy megbántanád vele.
2014. okt. 22. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
26/27 A kérdező kommentje:
Igazatok van, nem lett volna értelme a kard párbajnak.
Megbeszéltem vele, maradunk barátok, majd megpróbálom elfogadni az új barátját, mást nem tehetek...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!