Ezentúl úgy választok férfit hogy fontos lesz az anyagi helyzete. Ez miért olyan felháborító itt sok embernek?

Ha már saját magam nem születtem jó családba, és nem volt szerencsém az életben jó munkát találni, akkor mégis mit csináljak? Várjak a lotto nyereményre? Volt már egy pár kapcsolatom, de a legutóbbival betellt a pohár. 4 év után sem volt hajlandó összeköltözni mondván neki erre nincs felesleges pénze, jó neki a szülőknél is, 26 évesen. Én pedig már vágyom arra hogy elköltözzek itthonról, ahogy azt felnőtt nőtől illik, és a saját életem élhessem. Szeretnék gyereket is 2-3 év múlba. Viszont ezt a saját 100 ezres fizetésemből, és nulla szülő támogatással lehetetlen megvalósítani. Ezért megfogadtam hogy a jövőben tudatosan választok párt, nem csak a vak szerelem alapján. Legyen 30-35 közötti, vágyjon már ő is családra, legyen saját tehermentes lakása, autója, egyikből sem luxus kategória, elég egy két szobás panel és egy 10 éves kocsi is, 150 200 közötti kereset már jó. A lángoló szerelem úgyis elmúlik 2-3 év múlva, ez tény, utánna viszont nem mindegy hogy olyan emberrel leszek együtt aki melett biztonságban vagyok, vagy olyannal aki melett éhezni kell és folyton rettegni a holnaptól. Szüleim is ezt sulykolják belém egy ideje látva a nővéreim példáját. Itt viszont, és pár barátom által ez valami elítélendő dolognak számít. Ha én ekkora kis fizetésből saját autót tartok fennt, és gyűjtök lakásra, akkor miért ne lehetne ennyi elvárásom a leendő párommal szemben. Ennyire álszentek az emberek?