Érdemes leélni egy szánalmas életet?

Igazán szánalmas életet élek.Ez nagyrészt arra vezethető vissza,hogy nagyon gyenge,csontsovány gyerek voltam egész fiatalkoromban,viszont nagyon jó tanuló,ami szúrta a szemét sokaknak.Már általános iskolában rengeteg megaláztatás ért,gyűlöltem oda járni,mert párszor meg is vertek,de rendszeresen kinevettek,csúfoltak,a lányok a rusnyaságom és a csontváz testem miatt,a fiúk pedig azért,mert tudták,hogy gyenge vagyok és könnyen elbánhatnak velem.Középiskolában sem változott a helyzet,kezdetben ott is kinevettek,szekáltak,kiközösíttek,nem jártam sehová és nem voltak barátaim sem.Amikor látták,hogy alapvetően normális és rendes vagyok,befejezték a szekálást.Vagy csak megunták,nem tudom.De az itteni négy év is mindenféle élmény nélkül telt el,se barátok,se barátnő,egyetlen buli sem,még a közös összejöveteleken sem voltam ott,szándékosan nem szóltak sosem.Viszont gimi utolsó évében komolyan elhatároztam,hogy változtatni fogok.Akkor voltam a 185 centis magasságomhoz kb.50 kg,így komoly út elé néztem.Úgy éreztem,hogy ha izmosabb,erősebb lennék,akkor jobban ki tudnék állni magamért,kevésbé kötekednének velem és jobban befogadnának.Haladt a projekt szépen,ugyan nőttem még pár centit,de az egyetem kezdetére kb.70 kg lettem.Tudom,ez is vézna,de haladás volt.Azonban itt sem sikerült az,amit terveztem.Így első év végére ugyan meghaladtam a 80kg-ot,magabiztosabb lettem,állítólag az arcom is rengeteget "szépült" gyerekkorom óta,de továbbra is egyedül vagyok.Nincsenek igazi barátaim,csak haverok,akikkel párszor beszélünk és ennyi.Nem hívnak sehová és ha én kérdezek rá,hogy nem mennek-e valahova,mindig valamilyen kifogással lekoptatnak.A lányoknál szintén nincs sikerem,rám sem néznek.A családi helyzetem is katasztrofális,nem szeretek itthon lenni,pénzem pedig nincs külön költözni.Még 4 évem van hátra az egyetemből...de egyelőre addig teljesen kilátástalan a jövőm és kérdés,hogy utána lesz-e változás?

Nagyon nincs kedvem már élni...