Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Átlagosan hány éves korban jönnek rá az emberek, hogy nem a szex a legfontosabb?
én mindig is tudtam :) de tényleg!
21F
Nem érnek később szerintem, csak mostanában már szerencsére egyre kisebb a nyomás a szülők részéről, 22-24 évesen egy nő nem számít vénkisassonynak, mint régen. Plusz kezdenek kikopni a "nőnek tűrni kell" és hasonló épületes életelvek, ma már több tapasztalattal a zsebükben és figyelmesebben választanak az értelmes emberek életre szóló párt maguknak. Szóval attól, hogy régen fiatalon házasodtak az emberek, nem voltak érettebbek.
Nagyapámnak sem lett volna szabad gyereket vállalnia 21 évesen (Édesapámról beszélek), mert életre szóló lelki sebeket okozott neki azzal, hogy egyszerűen nem tudott vele bánni. Most, 60 évesen mesélgeti Apu, hogy ő attól kezdve, hogy az eszét tudta egészen addig, amíg különköltözött, félt az apjától, azaz a Nagyapámtól. A 11 évvel idősebb húgával már egészen másképp bánt (normálisan), jobb a viszony is. Velünk, az unokákkal pedig egyenesen tündérien viselkedtek.
Szóval ja, a 25 év a nagy átkagban szerintem is a "beérésre".
Később érik a mai generáció? Általános iskolás gyerekek, kb 5-dik osztálytól kezdve már mindent tudnak, némelyik ki is próbálja a szexet... :-)
Mellesleg az embert az élete legelső percétől fogva a PPP-elmélet vezérli, Pénz, Pina, Protekció... :-)
Ha megfigyeltek kisbabákat, azok is már csinálnak olyan mozdulatokat, amelyek a párosodásra utalnak, sőt magukhoz is nyúlnak, tehát ez természetes állapot, csak később a kultúra teszi félig-meddig prűddé az embereket... :-)
Engem óvodáskoromban is érdekelt a szex, csak akkor még nem értettem mi az, csak éreztem hogy jó... :-)
Az emberek akkor jönnek rá arra, hogy nem csak szex van, meg anyagiak, amikor rájönek arra, hogy mit szeretnének csinálni... ...nos erre nagyon kevesen jönnek rá, van aki soha...
...én kb 8 éves lehettem mikor rájöttem arra, mit akarok csinálni az életben, azóta is azt csinálom... :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!