Mit gondoltok arról, ha valaki egyedül marad?

Én 4 évig voltam egyedül de úgy, hogy egyáltalán nem volt ebben az időszakban rövidebb kapcsolatom.

Csalódtam. Nem menekülni akartam, nem utáltam a férfiakat, egyszerűen helyre akartam tenni magamban dolgokat, átgondolni, mit lehetne máshogy - jobban csinálni. Kellett egy kis idő úgy magammal törődni. Jólérezni magam úgy, ahogy vagyok kisebb változtatásokkal (sport, új hobbik). Aztán ez nekem segtett, ettől jobban éreztem magam. Aztán találkoztam valakivel, akivel boldogabb vagyok, mint akárkivel eddig ezelőtt. De sosem jártam olyannal, aki nem tetszett, nem érdekelt csak hogy legyen valakim.

Nem igaz, hogy aki válogat az egyedül marad. Nem azért marad egyedül, mert válogat hanem azért, mert esetleg folyton kifogásokat keres mindenkire, olyanra is aki amúgy jó társ lenne. Én válogattam mert olyan vagyok, aki csak amellett boldog akinek közös tervei, közös nézetei, hasonló jövőképe van az enyémmel és vonzódok hozzá, nemcsak lelkileg, hanem testileg is. Nekem ez kell. Aki válogat és kivárja azt az időszakot amíg lelkileg nem érzi úgy, hogy megfelelne az fog találni társat mikor itt az ideje.

Az a véleményem, hogy annak van esze aki egyedül marad. Én is kínlódtam már eleget a nőkkel, 2-3 évente jó ha akad egy barátnő, kemény 1-2 hónapra, és akkor már sokat mondtam. Azért ilyenkor megfogalmazódik az emberben a kérdés: "What's the fuckin' point of it"

Én megszoktam az egyedüllétet, nincs sportkocsim odahaza, nem vagyok kőgazdag, ergo szar pasi vagyok, más választásom nem volt. Ha az ember elég sokat van egyedül, meg tudja szokni, tán még meg is szereti. És így legalább nem kell senkihez alkalmazkodnom, a magam ura lehetek :)