Elmondjam neki, hogy apakomplexusom van? Változtatna valamin?

Megismerkedtem neten egy pasival, akivel lelki társak lettünk, mindent meg tudtunk beszélni egymással, és lelkileg én nagyon kötődtem hozzá. A személyisége neki is csendes, kicsit önbizalomhiányos, én szintén ilyen vagyok. Amikor viszont találkoztunk ő nem jól tolerálta az én személyiségemet. Azt hogy csendes, visszafogott vagyok és kicsit gyerekes. De én ezt elmondtam neki, hogy ilyen vagyok és akkor még nem zavarta, azt mondta, örül neki ha ilyen vagyok. Személyesen már elég elutasító, közömbös volt velem. Vonzalom sem volt köztünk. Én viszont elfogadtam olyannak amilyen, engem nem zavart a félénksége, mert nagyon megszerettem mint embert. Nagyon megviselt hogy így bánt velem és hogy két találkozás után megszakította velem a kapcsolatot. Annyira hogy még pszichiáterhez is elmentem, mert nem tudtam feldolgozni. Kiderült azért kötődtem hozzá ennyire, mert az apámat láttam benne és ezért viselkedtem olyan gyerekesen vele szemben. Úgy érzem beszélnem kéne vele, tudom ezen már változtatni nem lehet és csúnyán bánt velem, de nagyon hiányzik mint ember és szükségem lenne rá mint barátra. Nagyon hiányzik, mert ő volt az egyetlen akit közel tudtam engedni magamhoz hosszú idő óta. Mit tegyek? annyira vágyom rá, hogy megöleljen mint egy apa és törődjön velem. De tudom, hogy őt ez nem érdekelné, nem hatná meg. :( 26/N