Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális, hogy nem igazán szeretem az emberek társaságát? Lesz valaha barátom?
Nemsokára betöltöm majd a 18-at, de még nem volt barátom soha, és még nem is csókolóztam. Kissé magányos vagyok, vagyis vannak barátaim, akikkel már régóta jóban vagyok. Tartom velük a kapcsolatot, meg a suliban is pár osztálytárssal jóban vagyok, de itt nagyjából ki is merül, mert sulin kívül nem igazán van témánk. Jó, van egy mondhatni nagyon jó barátnőm, vele néha tartjuk a kapcsolatot sulin kívül is. Tudok beszélgetni emberekkel, meg témáim is vannak, de szinte tehernek érzem, ha valakikkel olyan dolgokról kell beszélnem, ami teljesen hidegen hagy, ilyenkor néha bunkónak is tűnhetek, mert jópofát is alig tudok vágni az ilyenekhez. Ha valami olyan találkozót szerveznek a barátaim, amit már kezdek unni, akkor már alig várom mindig, hogy mehessek hazafele. A "lelki panaszaimat" nem is nagyon osztom meg senkivel sem, mert úgy vagyok vele, hogy majd megoldom őket egyedül, meg nem is szeretek 'kitárulkozni' másoknak. Normális, ha én ilyen vagyok? Más is ismer ilyen embereket? Szívesebben vagyok inkább otthon és pl zenét hallgatok, zongorázom, rajzolok, vagy netről tanulok pl nyelvet vagy programozást (mert ilyen irányban szeretnék továbbtanulni). Bulizni se nagyon szeretek elmenni, inkább a szüleimmel megyek el valahova mondjuk moziba. Nem nagyon szeretek közösen másokkal lenni, inkább elintézek mindent magamnak egyedül. Az érzéseimet se igazán szeretem kimutatni, pl még a barátnőimmel is kicsit távolságtartó vagyok, nem is emlékszem, hogy megöleltem volna-e már akárkit, még a szüleimet sem.
Egy ideje neten beszélgetek egy fiúval, aki kicsit messzebb lakik tőlem, de eddig nagyon aranyosnak tűnik, vele érdekes módon szívesen beszélgetek. Szeretnénk találkozni, de én kicsit tartok, hogy mi lesz, ha az ő társaságát is unni fogom, és kiderül, hogy csak neten volt jó beszélgetni.. Meg egyáltalán, ha egyszer lenne barátom, hogy lennék képes kimutatni felé az érzelmeimet, spontán megölelni vagy megcsókolni. El szoktam képzelni az ilyet, és abba is belegondolok, hogy élőben milyen lenne, és lehet nem lennék rá képes. Vagy csak beképzelem magamnak ezeket? Változtatnom kellene az emberekhez való hozzáállásomon, vagy ez normális? 17/l
Nincsen azzal semmi baj, hogyha félsz a kapcsolatoktól. Én is nagyon hamar megunom néhány ember felesleges fecsegését. De van egy hatalmas probléma veled, amit nem tudom, hogy hogyan fogalmazzak meg finoman.
Bunkó vagy.
De ezt ne vedd borzalmasan rossz értelembe. A barátaid azért a barátaid, hogy veled legyenek, eljárjatok együtt, és beszélgessetek. Ha te úgy érzed, hogy neked ez az egész teher, akkor nem a megfelelő barátaid vannak. Ha leszólod őket azért, hogy ők miket néznek és hallgatnak, akkor ne csodálkozz, hogy magányos vagy, mivel mindenkit így eltaszítasz magad mellől. Szerintem egy kicsit a fejedben kéne rendet tenned, és értékrendet állítanod, hogy mégis mennyire fontosak neked a barátaid. Végülis csak rájuk számíthatsz ha bajban vagy. Becsüld meg őket.
Attól pedig ne félj, hogy megunod a srácot. Ha az ég is neked teremtette, akkor jól kijöttök egymással. Na meg, ha első pár alkalommal még nincs olyan nagy beszéd, és visszahúzódó, ne ítéld el miatta. Majd összekovácsolódtok ! Kicsit töltődj fel önbizalommal, legyél határozott, de ebből az érdekes stílussal az emberekkel szemben jobban jársz ha visszeveszel, mert késöbb ebből problémáid is adódhatnak !
Ne értsd félre a soraimat, nem megbántani szeretnélekés sajnálom ha valami esetleg rosszul esett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!