Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy tudom kiverni a fejemből?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy tudom kiverni a fejemből? Nem is ismerem, nem is létezik pedig, de nagyon megtetszett. (18/L)

Figyelt kérdés
Ez egy hónapja történt kb. Összejöttünk barátokkal/barátnőkkel a szokásos esti filmnézésre egyikünknél, és a Harry Potter X-edik részét néztük. (Itt már a szereplők idősebbek voltak, nem kisgyerekek, kb. mi korunkbeliek voltak.) Én a Harry Pottert egyáltalán nem szeretem, a korábbi részeket sem láttam, csak most kénytelen voltam nézni, annyira nem volt vészes, dumáltam közben, de egyszer csak felfigyeltem benne egy srácra, aki valahogy nagyon megtetszett a filmből, elbűvölőnek láttam, főleg amikor közelről is megmutatták, láttam a szemét, a szeme nagyon szép volt, igéző...ez lényegtelen, a lényeg az, hogy azóta állandóan rá gondolok, álmodtam is vele. Én szinte egyik szereplőnek sem tudom a nevét a HP-ből, ezért rákérdeztem a barátaimtól, ők meg kiröhögtek, hogy komolyan tetszik nekem, pedig minden csávó nagyon gáz a filmből. Igen, a többi tényleg gáz, de ő nem az. Ide inkább nem írom a nevét, mert nem akarom ugyanezt olvasni a kommentekben. :D A kérdésem az, hogy hogyan tudnám kiverni a fejemből? Olyanokat ne írjatok, hogy jöjjek össze egy pasival, mert nem szeretnék, nem rég volt vége az előző kapcsolatomnak, szóval valami más megoldást akarok. Hülyének érzem magam emiatt nagyon, hogy egy filmszereplő ennyire megtetszett nekem, tényleg...Mit tehetek ez ellen?

2014. jan. 14. 17:04
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:

Draco nem vészes. :D Bár én sejtettem. :D

Frics rosszabb lett volna :D

2014. jan. 14. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 anonim ***** válasza:
Vagy Dobby,a házimanó :D
2014. jan. 14. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/25 anonim ***** válasza:
Eltalaltam:p mellfoj xd amugy letezik csak a valodagbbn csunyabb...
2014. jan. 14. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:
Ne aggódj, ilyen a fiatal életérzés. Maszturbálj rá szerintem is, többször is, sokszor is, éld bele magad minél jobban, mintha igazi kapcsolat lenne. Szerintem így jobban elmúlik majd, mintha kiélés nélkül letiltanád magadban, mert ha jó lértem az úgysem megy.
2014. dec. 3. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 Kistál_és_a_torz ***** válasza:
Hello. No, mire jutottál?
2014. dec. 28. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!