Miért van bennem ez az érzés?

Szòval úgy érzem, hogy kicsit féltékeny vagyok az exemre. Pedig màr soha többé nem jönnék vele újra össze, mert egyszerüen nem szeretem, és nem illünk össze. Ugyanakkor mégis zavar az, ha làtom màs csajokkal flörtölni a volt pàrom. Sajnos egy iskolàba jàrunk, így valahogy mindig sikerül összefutni. Nekem a talàlkozàs is kínos, de azért mindig köszönök neki. Valamiért õ baràtkozni akar velem, amikor csak alkalma adòdik rà, érdeklõdik felõlem (fõként pàrkapcsolati téren), de én mindig lekoptatom, mert semmi köze hozzà. Pròbàlom teljesen kivonni az életembõl, és nem foglalkozni vele, de az iskolàban olykor nem birom elkerülni, õ meg nem is akar engem kerülgetni... Kb. màr 50 méterrõl kiabàl a suliban, ha meglàt valahol, hogy "sziaaa xy!" aztàn mosolyog nekem. De én nem akarok jòpofizni vele, nem akarom hogy tudja, mi zajlik az életemben. Nem akarom làtni, nem akarom tudni, kivel mikor miért jön össze, mi zajlik az életében.

Szerintem az lenne a megoldàs az fõkérdésemben adott problémàra, ha talàlnék magamnak egy új baràtot. Mivel a régit nem szeretem és nem is pròbàlnàm meg vele újra, úgy gondolom, ez lenne a legjobb mòdszer, mert így màr nem lennék féltékeny sem. Vélemények, tapasztalatok? :) Esetleg hasonlò történetek? :)