Dedósnak érzem magam, de mégis van bennem egy fura érzés. Hogyan kerülhetnék közel hozzá?

Miért ne gondoljuk, hogy rajongás, amikor az?

Szerelmes akkor lesz igazán az ember, ha a szerelme tárgyát igazán megismeri a hétköznapi életben.

Egyáltalán nem nőttél ki abból a korból, hogy szerelmes legyél egy sztárba, csak most úgy érzed, ez más, mint amit a többi "szerelmes" rajongó érez. Mindegyik ezt érzi.

Persze ez még nem zárja ki, hogy pont te legyél az az egy szerencsés (vagy szerencsétlen), akivel összehozza a sors.

Én a te helyzetedben, a te korodban azt tettem, hogy álmodoztam egy darabig a "szerelmem" tárgyáról, aztán szépen elfelejtettem.

Basszus, mintha a saját gondolataimat olvastam volna. Én is hasonló cipőben járok. Nem vagyok egy rajongó típus, nem is voltam szerencsére, nem is abból áll az életem hogy sztárok után futkossak. Bár a srác aki nekem tetszik-szimpatikus nem annyira közismert. Nálunk ez úgy kezdődött hogy volt egy kérdésem, amivel odamentem hozzá, és elkezdtünk beszélgetni, nem rajongóként kezelt szerencsére, én se úgy viselkedtem, úgyhogy egy jót beszélgettünk. Na onnantól valahogy nagyon vonzódom hozzá, rájöttem hogy nagyon hasonló a lelkületünk, érzésvilágunk, gondolkozásunk. Aztán rá pár hétre összefutottunk véletlenül egy rendezvényen, és akkor csak egymásra mosolyogtunk, amiből a barátaim azt szűrték le hogy szimpatikus lehetek neki. Sajnos ez fél éve volt, azóta nem is láttuk egymást, én nem futok utána, szerelmesnek sem mondhatom magam, csak azt érzem hogy ő lenne az a srác, akibe nagyon beletudnék szeretni, független hogy színpadon van, ismert vagy sem.

Szerintem valahogy próbálj meg közeledni hozzá, ha látja hogy nem lógsz a nyakán, kitűnhetsz neki. Vagy a barátaihoz próbálj közeledni. De ha látod hogy kicsit szabad valamilyen kérdéssel odamehetsz hozzá, ha nem olvadozó rajongóként viselkedsz szimpatikus lehetsz neki. Próbáld meg!!!! :)

22/l