Használhatlak titeket egy kicsit lelki szemetesládának? F

Sziasztok, 16 éves budapesti fiú vagyok, és tudom, hogy ennyi idősen ilyen depressziósnak érzem magam. Ezt a kérdést csak azért írom ki, mert valahova a gondjaikat úgy érzem, hogy le kell írnom, mert beleőrülök, szóval bocsi, ha rabolom az időtöket és a helyet a "normális" kérdésektől.

A lényeg, hogy ilyen fiatalon egy lelki nyomorék vagyok.

20 millió forint hitel van a házunkon, nincs meleg vizünk, lassan kajára nincs pénzünk. Van egy nővérem, akit imádok, vele tudtam beszélgetni a gondjaimról, de elment külföldre dolgozni, hiányzik, egyedül vagyok nélküle. Az egyik legjobb barátom 300 km-re lakik, a másik egy kretén lett és szarik a fejemre, a harmadik meg most csajozott be, úgyhogy ő is leszar. Az szüleim elváltak nem olyan rég, ezt is nehéz feldolgozni. Egymást szidják, ócsárolják, de közben azért nagyon jó szülők és próbálnak mindent megadni.

Általános iskolában is megnyomorítottak lelkileg, mert a kemény f@aszagyerekek mindenkit kiközösítettek, és én voltam az egyetlen aki kiálltam magamért, és nem hagytam, hogy verjenel, visszaütöttem. Késsel, boxerrel fenyegettek.

Mivel jól tanultam, ezért egy jó kis gimibe kerültem, a tanárok jófejek, a közösség király, vannak haverjaim itt akiket szeretek, és ők is engem.

Ez az iskola az egyetlen biztos pont az életemben.

Igen ám, de kb fél éve halálosan beleszerettem az egyik lányba az osztályban, aki nagyszájú, hangos, de helyes é szerethető csaj. Én is nagyobb szájú gyerek vagyok, de jószívűnek tartom magam, segítek az arra rászoruló embereknek, megvédem a gyengébbeket ha bántják őket (talán pont azért mert láttam mi folyt az ált. Iskolámban).

Szóval beleszerettem egy csajba, és gyáva voltam, csak a napokban mertem elmondani neki mennyire szépnek tartom. Úgy volt, hogy találkozunk még nyáron, napokat dumáltunk neten, de egyéb okokból úgy néz ki nem fogok összejönni vele (nem részletezném).

Most itt ülök és írom ezt a szart amit olvastok, és borzasztóan érzem magam. Amikor kezdett volna kicsit is rendbejönni az életem, meg az önbizalmam, akkor ez történik. Úgy érzem valami megtört bennem, és hogy ezt nem szabadna éreznem 16 évesen.

Szar az életem.

Balfék vagyok és szerencsétlen.

És a legrosszabb az, hogy szerintem nem érdemelt volna ezt, soha senkit nem bántottam, soha senkinek nem ártottam, mindenkinek segíteni próbáltam alinek tudtam, ha a barátaimnak baja volt ott álltam mellettük, megvígasztaltam őket, meghallgattam őket, mert tudtam, hogy ez a dolgom. Ha bajban voltam, segítettem nekik, segítettem mindenkinek akinek tudtam.

Tehát kib.aszottul mem érdeml ezt.

Kösz annak aki elolvasta, a véleményeteket írjátok csak le nyugodtan.

Egy lelkileg megtört, szomorú, önsajnálatábam úszó, szerencsétlen, szánalmas 16 éves srác