Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, mit képes adni egy 40 koroli amit egy huszonéves nem?
Vártam ezt a válasz egyébként, csak mint legismertebbet hoztam. Természetesen én sem értek mindenben egyet vele, de sok mindent jól lát, attól függetlenül, hogy mint embert én sem bírom. A legjobb, amikor az a válasz már csak Csernus nevére is, hogy aztán őt is kirakta a párja. Viszont nagyon jókat szoktam mosolyogni rajta.
Amúgy ezekkel a pszichológiai viselkedésnormákkal, amelyek a kérdésben is szerelő típust jellemzik nem egy könyv szintén foglalkozik, igaz a többségük csak angolul, esetleg németül került kiadásra.
Hasonló kérdésre írtam nemrég, hogy életem első szerelme huszonévesen egy negyvenes férfi volt, akivel együtt is éltünk, házasságot terveztünk.
Nem anyagilag, vagy külsőleg fogott meg, alacsony volt, pocakos, kopaszodó és gazdagnak semmiképp nem mondható. Engem nem tartottak csúnyának, sőt elég népszerű voltam a férfiak körében, állandó keresetem is volt, szóval találtam volna helyesebbet és semmiben nem szorultam rá.
Viszont sokkal komolyabban, értelmesebben viselkedett mint sok korombeli srác, lehengerlőnek éreztem az intelligenciáját, valami nyugodt erő, magabiztosság sugárzott belőle, biztonságban éreztem magam mellette. Nem játszmázott, őszintén szeretett.
25-ös, ez nekem szólt? :D Nem volt Margit, sem gyerek. Csak két más jellem voltunk és mikor olyan helyzetbe kerültünk, hogy több téren összecsaptak a fejünk fölött a hullámok, kiderült, hogy nálunk a "jóban-rosszban" közül csak a "jóban" működik a kellőképp. :)
24-es voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!