Vajon elmúlik egyszer?

Ő volt életem legmeghatározóbb személye, és úgy érzem, sosem fogom tudni elengedni teljesen. Már több mint egy éve, hogy beláttam, nem lesz köztünk semmi, és most sem reménykedem, nem is akarom, hogy legyen. De nem tudom kitörölni, elfelejteni, mindig bennem van a mi lett volna ha...

16 évesen ismertem meg Őt, rengeteget beszélgettünk, és kölcsönösen vonzódtunk egymáshoz. Mégis vége lett azelőtt, hogy elkezdődött volna. De ő volt az egyetlen, aki mellett igazinak éreztem magam, akivel bármit meg tudtam volna beszélni, ő volt az ideális, komolyan mondom, hogy még tolószékben, kopaszon, sebhelyesen, akárhogy képes lettem volna mellette maradni, annyira szerettem. Szükségem volt rá ahhoz, hogy éljek, hogy megtaláljam önmagam. Érezni, értékelni tanultam meg mellette, kinyitotta számomra a világot.

Most 19 éves vagyok, legtöbbször nem gondolok rá, sokszor úgy érzem, hogy na most tényleg feldolgoztam, de aztán valami, egy dal, egy apró kézzel fogható emlék, vagy Ő maga teljesen visszaránt, és magam alá kerülök legbelül. Ma már nem is köszönünk egymásnak... Csupán apró pillantások maradtak. Elveszett teljesen. Csak az érzés nem akar múlni, folyton bennem lappang...

Hozzáteszem, esélytelen, hogy újra beszélőviszonyba kerüljünk, egy csodával lenne határos. Csak elakarom felejteni, hinni abban, hogy lesz hasonló, jobb, akivel beteljesülhet... És ő nem lesz a gondolataim legmélyén közben.

19/l