Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Lehetek én azért leszbikus,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehetek én azért leszbikus, mert nem bízom a férfiakban és "idegenek" számomra?

Figyelt kérdés

Normális válaszokat szeretnék és nem pocskondiázást.


Szüleim kiskoromban elváltak és együtt laktam anyuval, meg a húgával. Mindenki lány a családban szinte. Gyerekkoromban az osztálytársaimon kívül nem is voltam fiúk közelében és mikor elkezdtem kamaszodni, nagyon idegennek tűntek. Még most is..19 vagyok. Voltam már fiúval, de az is elég fura volt. Azt belátom, hogy nem tudok bennük bízni, mert nagyon nagyon félek, hogy én is olyan leszek, mint a szüleim. Nem tudom ezt leküzdeni, de úgy érzem, hogy ez is közrejátszik valamilyen szinten, hogy nagyon úgy tűnik, inkább a lányok felé tendálok.


Fura, de szeretem, ha a fiúk megnéznek az utcán és tetszem nekik, ezért sokat is teszek, elég sokat foglalkozom magammal, de ugyanakkor egyszerűen nem tudom magamhoz közel engedni őket. Idegennek tűnnek, idegen egy férfi test és egyúttal tartok is tőlük.


Sokan nem értik, miért én vagyok az, akinek soha nincs senkije a barátaim közül, pedig lennének jelentkezők, de mégsem mondom senkinek, hogy azért, mert én egy lánnyal jobban el tudnám képzelni (nem tudom ezt felvállalni soha).


2013. máj. 7. 23:07
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Lehetséges. Általában a nemi identitást már fiatalabb korban érzi az ember, tehát pl. gondolj bele, hogy mondjuk tini korodban is inkább a fiúk vagy a lányok tetszettek-e? Voltál már szerelmes?


Egyébként annyit tudok mondani, hogy próbáld ki nővel, és meglátod beválik-e. De semmiképp se szégyelld, rejtegesd ezt (azzal, hogy nem vállalod fel), mert az csak gátlásokat gerjeszt benned, ami meg fogja akadályozni azt, hogy igazán boldog légy, mindegy most, hogy férfival vagy nővel.


Egyébként pl. biszexuális is lehetsz...

2013. máj. 7. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Igen, voltam szerelmes erősen lányba és fiúba is (egyszer).

A különbség az volt, hogy a fiúval, miután komolyabbra fordult volna, képtelen voltam együtt lenni, egyszerűen elszálltak az addigi érzések. És ez így volt a többi sráccal is, akik iránt fellángoltam.

2013. máj. 7. 23:18
 3/6 anonim ***** válasza:
55%
Próbáld túl tenni magad ezen a feszültségen. Ha vonzódsz a fiúkhoz akkor nem azzal van a baj hogy leszbikus vagy e vagy sem. Biztos hogy nehezebben oldódsz fel, félsz a dologtól. De ne hátrálj meg. Tanulj meg bízni és szánj időt a megfelelő fiú kiválasztásához hogy ne érjen csalódás és utánan csak szépen lassan nem egyből aközepébe. Meglátod ha hiszel magadban és nem stresszelsz ezen működni fog a dolog :) F/22
2013. máj. 7. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Hm, ha valóban vonzódsz a férfiakhoz is, akkor itt más lehet a probléma. Persze ez nem zárja ki azt, hogy épp biszex lennél, vagy netán leszbikus - van olyan ismerősöm, aki éveken át biszexnek tartotta magát, mert tetszettek neki a férfiak is, de hozzád hasonlóan ő sem tudott eljutni bizonyos szintnél tovább velük, aztán az évek után végülis úgy "döntött"hogy ő csak a nőket szereti :)


De a probléma kulcsa az is lehet, hogy a férfiminta hiánya miatt vagy ilyen bizalmatlan, és egyébként semmi különleges nincs a beállítottságoddal, csupán ez a bizalmatlanság az, ami képtelenné tesz egy kapcsolat kialakítására. Ha pszichológust nincs alkalmad felkeresni (lehet, hogy nem ártana), akkor gondolkodj el magadban azon, hogy mi az oka ennek az idegenkedésnek, van-e alapja, rászolgált-e valamely férfi, hogy ne bízz meg benne, és hogy alapvetően miben különböznek a nőktől, ami ezt a távolságtartó érzést gerjeszti nálad? Miért nem tudsz feloldódni vagy éppen kockáztatni? Ha magadnak meg tudod válaszolni ezeket a kérdéseket (és talán még sok mást), akkor közelebb leszel a válaszhoz :)

2013. máj. 8. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Meglehetősen ismerős a szituációd. Én családomban ugyanez a szitu, és a férfiakkal is mindig így voltam, nem bíztam bennük, idegenkedtem tőlük, és csak barátként tudtam rájuk tekinteni.

Én már régóta tudom, hogy leszbikus vagyok, és ezzel nincs semmi baj :) nem kell szégyellni, meg semmi. Az se baj, hogyha biszex valaki, az alapján amit leírtál szerintem biszex vagy, de mindenképp gondold át, hogy amikor szerelmes voltál egyszer abba a fiúba, mit szerettél benne, és mégis miért hátráltál meg akkor, amikor komolyra fordult volna. Ezzel állítsd párhuzamba, hogy mit éreztél akkor, amikor lányba voltál szerelmes, és gondold végig azt is, hogy a lánnyal sikerült e volna komolyra fordítani.

Nehéz dolgok ezek, de mindenképp próbáld letisztázni magadban, és ne próbáld meg esetleges gátlásosság vagy egyéb okok miatt ( "nem tudom ezt felvállalni soha" ) becsapni magad.

18/L

2013. máj. 8. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Szerintem bisex vagy. Én például sosem voltam szerelmes egy srácba sem :D Sosem érdekeltek :) Sőt, az, hogy az utcán megnéznek irritál, vagy nem is ez a legjobb szó rá, nem tudom hova tenni a dolgot, hidegenhagy. Lehet, hogy azért tartasz tőlük, mert a szüleid elváltak és félsz hogy te is így jársz.
2013. máj. 24. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!