Próbáltak már téged megerőszakolni? Ki és mikor? Hogy történt?

Múltkor volt egy hasonló kérdés, akkor is ezt ajánlottam, ha valakit érdekel:

[link]

(előző voltam)

Szia!

Olvastam egy hozzászólást, miszerint, akivel ilyen történt, az nem fogja ide leírni, a lelki sebek miatt…

Tégy, hogy akit komoly zaklatás ért, nem szeret róla beszélni… ennek ellenére mivel ez most egy kérdés volt, amire választ szeretne kapni a kérdező, én most mégis megteszem, hátha tudok a történetemmel segíteni valakinek…

Előre szólok, hogy történetem elég hosszú lesz…

A történetem egy évre nyúlik vissza. Tavaly nyáron egy nagy létszámú táborban vettem részt. A tábor korok szerinti összetétele meglehetősen vegyes volt, kb. 200-an voltunk (az 1 évestől a 80-ig bezárólag). Én ekkor voltam 16 éves. A tábor 5. éjszakáján a következő történt: Egy 5-6 főből álló baráti társaság iszogatott egy asztalnál, az átlagéletkoruk olyan 35 év körül lehetett, mindannyian férfiak... Én ekkor a fűben ültem, és néztem a csillagokat. Kb. 1,5, talán 2 óra telhetett el így. Addigra ezen a társaságon és rajtam kívül mindenki aludni tért. Ekkor odahívott magukhoz az egyik asztalnál ülő férfi.

Mivel mindig is kedveltem a felnőttek társaságát nem volt kérdés, hogy odamegyek-e hozzájuk. Felkeltem a földről, odasétáltam az asztalhoz. Akkor vált számomra világossá, hogy valójában mennyi alkohol fogyott el amíg én a fűben ültem. Leültem közéjük, és baráti beszélgetésbe kezdtünk. Kínáltak alkohollal, de nem fogadtam el, mert sosem szerettem.

A csapat összetételét tekintve hamar kiderült, hogy az 5 főből 3, a tábort szervezők közé tartozott. Percekkel később kértek valami jelentéktelen apróságot a büféből. Visszatértem, de már nem ültem le a székre, inkább odaálltam az egyik 38 éves, erősen dülöngélő férfi mögé, hogy le ne essen a székről. Megfogta a derekamat, gondoltam magamban, hogy csak „kapaszkodik”, mert túl sokat ivott. Magához húzott és megkérdezte, hogy hány éves vagyok, de a választ nem várta meg, hanem kezdte is: huszon…? Gondoltam kijavítom nem is kicsi tévedését…

- 16 éves vagyok – válaszoltam teljes nyugalommal

A helyzet viszont itt kezdett igazán érdekessé, nyugtalanítóvá, kellemetlenné és később félelmetessé válni. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet egy spirituális táborban. Kezét mindaddig a derekamon pihentette, és akkor alig érezhetően, majd gyorsulva közeledett nagy és meleg tenyere a combom felé. Kezét ameddig tudta lecsúsztatta combom külső felén, majd a belső oldalán húzta felfelé. Mozdulatlanuk álltam mellette, gondolatok ezrei kavarogtak a fejemben, keresve a kiutat a felmerülő problémából. Száz és száz eset és lehetséges megoldás jutott eszembe másodpercek alatt… mégsem tudtam, mit is tehetnék. Eközben keze visszaért a derekamhoz, és újabb felfedező kalandra indult, ezúttal a nadrágom alá. Ekkor pattant el bennem valami… Nem mertem ráförmedni, vagy menekülni, mert gyorsabb és erősebb volt nálam, mégiscsak egy közel 2 méter magas, izmos férfi volt, ráadásul részeg. Tudtam, hogy bármit megtehet velem, kiszámíthatatlan és erős. Ha elhibázok valamit, akkor nincs több esélyem, elveszi azt, amit minden lány a legjobban félt, amit csak annak ad oda, akit igazán szeret, és aki őt viszontszereti. Hirtelen felállt a székről, és megszorította a karomat. A közelben álló büféhez vitt. Nekilökött a falnak, derekam sajogni kezdett. Ekkor jött egy félelmetes mondat… még ma is határozottan emlékszem a hangra, a hangsúlyra, és arra, amit akkor éreztem. Még most is, ahogy írom görcsbe rándul a gyomrom.

- Jobb lenne kislány, ha ezt odabent a szobámban folytatnánk.

A hideg is kirázott a gondolattól, remegni kezdtem, nem tudtam rá mit reagálni, nem tudtam mi akarok, csak azt, hogy mit NEM. Ránéztem, és talán egy apró könnycsepp is végiggördült az arcomon, de ezt már nem tudom pontosan. Úgy éreztem elkapott, nincs menekülési utam, és összezavarodtam. Világossá vált, hogy erővel nem győzhetek, az eszére nem tudok hatni, így egy lehetőségem van… a szívére kell nagy hatással lennem. Majd megszólaltam remegő hangon. „Én ezt nem szeretném, nem vagyok rá felkészülve, nem most, nem itt, és nem ilyen körülmények között szeretném elveszíteni a szüzességem!” Még most sem tudom, hogy miért voltam vele akkor ennyire őszinte. Ekkor mintha megértett volna valamit, abból, amit akkor éreztem. Fogalmam sincs, hogy tudatos, ösztönös vagy csak véletlen mozdulat volt, de ekkor már gyengéden fogta meg a derekam, finom mozdulattal és lassan húzott el a faltól. Nem volt erőm se sírni, se nevetni, de még beszélni sem.

Tisztában vagyok vele, hogy veszélyes helyzetbe kerültem, hogy nem sok híja volt a nagyobb bajnak, mégis örülök, hogy én lehettem ott. Annyiszor belegondoltam, és megköszöntem már a sorsnak, hogy nem egy nálam fiatalabb lányt küldött oda helyettem. Örülök, hogy az alkoholt nem fogadtam el, mert nem tudtam volna tiszta fejjel gondolkodni, pedig ennek köszönhetem, hogy megúsztam. Talán, ha menekülni próbáltam volna, utánam jön, és óriási bajban lettem volna egy szobában, amit nem lehet kulcsra zárni. Ez mind olyan, amit sosem fogok már megtudni. Sok mindent megtanultam akkor. Megtanultam hinni magamban, és abban, hogy még a legnagyobb bajból is van kiút, és én erre mind képes vagyok. Egy mondattól és egy érintéstől viszont még mindig végigfut a hátamon a hideg és akárhányszor is hallom újra meg újra átélem azt az éjszakát, talán életem végéig. Ez a mondat a „Jobb lenne kislány, ha ezt odabent a szobámban folytatnánk„

Tehát bármennyire is úgy tűnik egy kívülállónak, mégsem múlt el nyomtalanul az az éjszaka. Maradt a lelkemen egy seb, ami talán örökre ott marad. Talán szerencsésebb vagyok, mint azok a lányok, akiket ténylegesen megerőszakoltak, mert el tudtam fogadni a helyzetet, mindezek ellenére még most is sokszor görcsbe rándul a gyomrom és elfog a pánik, ha valaki úgy ér hozzám, mint ő, aznap éjjel…

Tehát tévhit, hogy csak a feltűnő lányokkal erőszakoskodnak, hiszen nem voltam buliban, nem voltam részeg, nem öltöztem ki, és nem tettem ki a „kirakatot”, sőt még nagyobb feltűnést sem keltettem, csak egy mindennapi lány voltam a sok közül.

Nah, ez az én kis történetem…

Köszönöm annak, aki végigolvasta!

17/L