Ezt a berögződést hogy lehetne "csillapítani"?

Hosszú és bonyolult a történet, de a lényegét megpróbálom nagyon röviden leírni.

Fiatalabb koromban mindig nyitottabb személyiség voltam, imádtam ismerkedni, új embereket/személyiségeket megismerni. Mikor eljött az a bizonyos érdeklődünk a lányok iránt korszak, ezzel a hozzáállással közeledtem feléjük. Elképzelhető, hogy "túlságosan nyílt voltam" egyeseknek, ha lehet ilyet mondani, nem volt annyira megszokott ez, nem vettek komolyan, nem volt szimpatikus, rengeteg elutasítást is kaptam emiatt.

Ennek az lett a következménye, hogy egyre zárkózottabb lettem az emberek elől, mára pedig a teljes elzártságot érzem. Van, hogy kikerülöm a buszmegállókat is például és inkább mellékúton megyek valamerre, csak hogy ne kelljen az ott álló a tömeggel szembenézni. Persze nem mindig kerülök ki mindent, van hogy direkt bizonyítani akarok magamnak és megpróbálom legyűrni a félelmeket. Szerintem mára már tartok az emberi reakcióktól.

Elég nevetségesen hangozhat, igazából az is, de nem tudok mit tenni. Érzem, hogy közelednének felém, de egyszerűen nem tudok kinyílni, csak a zárkózott arcomat mutatni. Nem arról van szó, hogy nem beszélek velük esetleg, hanem hogy magamról nem árulok el semmit, semmi rizikós dologba nem megyek bele (például komolyabb témák érintése, akár az érzelmekről, maradnak a felszínes beszélgetések), inkább egyszer-egyszer mondok egy-két poént csak, de beszélgetést magamtól nagyon ritkán kezdek.

Még mindig fiatal vagyok (19), remélem lehet ezen valahogy segíteni, mert mindig azt szerettem volna, ha én is jelenthetek valakinek valamit (nyilván a családomat, egy-két barátomat leszámítva).