Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan lehet szex közben nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lehet szex közben nem arra gondolni, hogy másé is volt az enyém?

Figyelt kérdés

Eddig még ebbe a kategóriába soha nem írtam...

Pár hete írtam a párkapcsolatokhoz, hogy megcsalt a férjem több hónapon keresztül és meg akarom neki a 3 gyermekünk miatt bocsájtani.

Sajnos azóta rájöttem dolgokra és szükségem van az itt lévő emberek tanácsára.

Szóval igazából már csak a szexuális életünk volt jó a férjemmel és a gyerekek miatt úgy gondoltam a többit lenyelem.

Aztán kiderült számomra, hogy megcsalt és kb. 1 éven keresztül.

Nem akar róla beszélni.

Pár napja elkezdtem sajnos nyomozni utána és kiderült, hogy jelenleg is társkeresőzik, ez már mindennek a teteje volt.

Most ott tartok, hogy lassan azt sem hiszem el, amit mond. Kételkedem a 10 évből több időszakban is.

De a legnagyobb baj, ami miatt ide jöttem: kérlek szépen segítsetek!!! Hogyan lehet szex közben nem arra gondolni, hogy másé is volt az enyém??? Nem tudok azóta elmenni, hiába jó, de végig azon kattog az agyam, hogy hogyan és miért tehette meg és nem nyugtat, hogy vele állítólag nem volt jó. Persze itt a legnagyobb baj már az, hogy reggel ezzel a gondolattal kelek és ezzel a gondolattal alszok el és egész nap szinte nem is tudok másra gondolni.



2013. márc. 20. 20:49
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

Nincs olyan varazslat, ami kiszippantana a gondolatot a fejedbol.

Te ismered magad, de az az erzesem, mar csak a gyerekek tartanak ossze benneteket, a szex neked (vele) mar csak hazastarsi kotelezettseg lesz.

2013. márc. 20. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 Laci1972 válasza:
Kérdezd meg a párodat miért tette, mi hiányzik a kapcsolatotokból. Ha nem sikerül megállapodni abban, hogy hogyan teszitek helyre a kapcsolatotokat, akkor jobb elválni, bármilyen nehéznek tűnik is. Ne raboljátok egymás idejét. Felesleges.
2013. márc. 31. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!