Ronda fiúként már sosem lehetek boldog, sosem lesz barátnőm?

Utolsó: Azért nincs senkijük, mert vagy a negatívság mellé az egekbe teszik a mércét, vagy nem találkoztak még hasonló férfiakkal. Nekem még imponál is, ha egy lány nem egókirálynő, hanem kicsit pesszimista. Mert akkor jobb kedvre tudom deríteni, kiegyensúlyozottá tudom tenni, az egókirálynőktől meg kiráz a hideg, akik el vannak szállva maguktól. Ezektől csak az idegesít jobban, mikor az egókirálynő még csak nem is egy szépség, csak felfújt mellek, kacsaszáj, feszülős ruhák meg gésasmink.

Még ha valamilyen csoda folytán belém is szeretne se tudnék egy ilyen lánnyal hosszútávon együtt lenni, mert az őrületbe kergetne a "nekem se jött össze az iskolai kosárcsapat kapitányával, bármennyire tetszett nekem" hasonlataival, még ha fel is akar vele vidítani. Inkább lelomboz.

Szerintem érdemes lenne velem találkoznod.

Renáta vagyok és rengeteg önbizalom hiányos és nem éppen jóképű pasival találkoztam.

Trénerként pontosan tudom, hogy min mész keresztül, ha valóban "rondának" tűnsz, ám lehet, hogy csak magad látod így és nincs is alapja, lehet tehát egy téves énkép is benned.

Keress meg az oldalamon keresztül e-mailben.

[link]

Renáta

Kedves Renáta!

Szerintem rossz helyen kampányolsz. Itt olyan önbizalomhiányos, csúnya fiúk vannak, akik mellette munkanélküliek is vagy ha van is valami lepra melójuk, le vannak égve, mert csak a rezsire elég. Mellette még szüzek is és a farkuk is kicsi. Itt trénerként nem sok babér terem, ha csak nem ingyen trénerkedsz.

"Mert akkor jobb kedvre tudom deríteni, kiegyensúlyozottá tudom tenni"

Mert nem találkoztál még igazán negatív emberrel, nyilván. Ha jobb kedvre deríthető, pozitív irányba vihető, akkor oké.

"Egókirálynők" meg nem csak a kacsaszájú csajok lehetnek, azok szánalmasak, én nem erre céloztam. Hanem egy sima, belülről fakadó, egészséges önbizalomra. Érdekes, hogy neked ők jutottak eszedbe, talán az a típus tetszik? Én nő vagyok, de engem irritálnak.

Pedig nincs baj az önbizalmammal, de bohócot csinálnak a nememből, már elnézést. Mint belőletek egyes páwák, akik már tényleg hasonlóan túlzásba viszik.

Tehát, simán ne foglalkozz velük, mert nem csak ez a két típusa létezik a nőknek. Vannak, akik normálisan öltözködnek és az önérzetük, önbizalmuk is normális módon jut kifejezésre.

Ebből, amit leírtál, úgy tűnik, hogy nincs esélyed a "pláza-csajoknál", ezért inkább egy "negatívat" választanál, aki kötődik, hozzád (ergo kapcsolatfüggő?), melletted marad, nem lép le az első "páwával".

Amit írtál, tipikus, pont ez a gond még a csúnyácska fiúknál is, nem egy barátnőtől hallom, hogy a lány "meg akarta menteni", de folyton csak a nyafogást hallgatta, hogy a haveroknak milyen szép csajai voltak s ő már abból végleg kimaradt.

Természetesen végül otthagyják a nők az ilyet.

Nem vonzódom a plázacsajokhoz, a szilikonosokhoz meg pláne nem. Általában a természetesség fog meg. Nem kell semmilyen rejtett dolgot belemagyarázni, egyszerűen alapból nem is kompatibilis az életstílusommal egy ilyen barátnő.

A depressziót, ami egy komolyabb betegség pedig ne mosd össze a pesszimizmussal és az önértékelési zavarral. Az önértékelési zavarok enyhébb formái általában a társadalom kivetülései, a depresszió viszont feltételez egy arra hajlamos személyiséget és nem is a közelmúltban elszenvedett sérelmek és negatívumok alakítják ki, hanem alapból mindig rányomja a bélyegét az ebben szenvedő ember személyiségére. Ezért volt az, hogy a megmentő barátnődnek is csak panaszkodott a depressziós srác, pedig ilyenkor már boldognak kellett volna lennie, hogy van egy barátnője. De ő nem volt az, mert miután a barátnőt "megkapta", a következő lépcsőfokra vágyott, ha azt is megkapta volna, az azt következőre. Ez az, amivel vigyázni kell, mert az önfejlesztő guruk gyakran mondogatják, hogy kell a motiváció és nagyravágyás nélkül az emberiség sem fejlődött volna, DE - és itt jön a csavar - a pozitívan nagyravágyó emberek rengeteget küzdenek, többet, mint mások. A negatív, depresszív emberek pedig folyton csak várják, hogy történjen velük valami jó, de nem tesznek semmit érte, még ha minimális mértékben meg is mozdulnak az is egyfajta passzív haszonlesés. Egy ilyen ember soha nem lehet boldog, lehet bármennyi pénze vagy bármennyi nője, őt az az apró kicsi dolog fogja frusztrálni, amit nem kaphat meg más (akár jóval alacsonyabb társadalmi státuszú) emberekhez képest. De kísérletet nem is tesz arra, hogy megkapja, csak arra vár, hogy az ölébe hullik.

Emiatt a jelenség miatt megértem, ha az emberek egy része általánosító ezzel a típussal szemben, de azért itt sem teljesen egyforma mindenki. Van, aki tényleg csak szart kapott az élettől, hiába próbálkozott és ha egyszer rámosolyog a szerencse, például egy barátnő formájában, akkor olyan erőt merít belőle, ami az élete többi részén is megmutatkozik.

Egyébként ha rejtett motivációkat akarsz keresni, talán azt az egyet tartom elfogadhatónak, hogy mivel én realista vagyok, ezért egy pesszimistább lány mellett lehetek "férfi", aki motiválja és életkedvet önt belé. Az egészséges önbizalommal rendelkezővel maximum egyenlőek lennénk, azt meg a nők csak hangoztatni szeretik, de azért bennük van az ösztön, hogy a férfi legyen okosabb, gazdagabb, több, nagyobb, tehát valamiben jobb, mint ő, hogy felnézhessen rá.

Sajnos már megnyomtam a zöldet, mire ezt olvastam.

"Az egészséges önbizalommal rendelkezővel maximum egyenlőek lennénk, azt meg a nők csak hangoztatni szeretik, de azért bennük van az ösztön, hogy a férfi legyen okosabb, gazdagabb, több, nagyobb, tehát valamiben jobb, mint ő, hogy felnézhessen rá."

Emiatt visszataszító az egész.

Nekem sosem volt nálam gazdagabb, stb. barátom, főleg, hogy domináns vagyok. (Mint sok más, általam ismert nő). Szexben is csak a szubmisszívek jönnek be, a kicsit behódolók, nem is élvezem másképp. Szerintem ezt az elkeseredettség mondatja veled.

Én (és sokan mások) épp, hogy nem vagyunk "kompatibilisek" az általad felvázolt férfitípussal, kölcsönös a tisztelet köztünk a párommal, de engem speciel azzal vett le a lábamról, hogy felnézett rám, tisztelte a tudásom, gondolkodásom, stb. Azt mondta, "tanulhat tőlem". Ja, és nagyon nagyon pozitív volt.

A környezetemben is ezt látom, egyre több nőnél.

Ezzel a jelenséggel együtt (ami erősen hat még mindig- sajnos- a fiatal lányokra).

http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__szexualitas__39..

Most úgy látom, téged a sok kudarc, vagy valami arra késztet, hogy (latensen) olyan nőt keress, akin uralmad van, egy tőled függő, nálad kevesebbet érő nőt. Csak nehogy aztán így járj. :)

http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__szexualitas__35..

A hozzászólásod többi része egyébként egész ügyes, gratulálok, de én is átlátom ezt a dolgot. Pont az a baj, hogy nincs éles határ "depresszió" és sima önértékelési zavar között. És ezt még a szakemberek is kénytelenek elismerni (az egyik diplomám erre a területre vonatkozik).

A többi, amit írtál, nagyon bölcs- és szép is lenne, ha úgy működne.

Az egyenlőségről annyit, hogy fordítva is igaz, gyakran csak hangoztatva van, mert a férfiak nem tudják, mit akarnak. Panaszkodnak a hagyományos normákat követő nők miatt (főleg, ha nem tudnak megfelelni nekik)- viszont ha egy nő valóan egyenlőségpárti (összességében az vagyok, annak ellenére, hogy én vagyok a dominánsabb a kapcsolatban, vagy a nagyobb egzisztenciával rendelkező, elnyomásról szó sincs, emberi értelemben, sem más "hierarchiáról"!) nő viszont "rossz feminista, karrierista", stb.

A sors fura iróniája, hogy titeket pedig egy ilyen nő könnyebben elfogadna. A barátom "lényébe" szerettem bele, az emberbe. Nem volt semmilye, egzisztenciális értelemben. Egy kétéves felsőfokú és egy kb. (nem tudom máig se pontosan, nem is érdekel) bruttó 100 ezres fizetés. (Az enyém a többszöröse).

Az is a sors különös fintora, hogy nekem könnyű dolgom volt, de gyakran épp az egzisztenciálisan "alacsonyabb" szinten álló férfiak a leghímsovinisztábbak, ők akarják leginkább hagyományos értelemben "férfinek" érezni magukat. Próbáltam előtte másokkal is, gyakran egyszerűen nem fért a pici fejükbe, hogy én NEM igénylem sem azt, hogy irányítsanak, sem azt, hogy egyoldalúan felnézhessek valakire. Esküszöm, sosem néztem le őket, sosem kérkedtem azzal, amim van, ők kötöttek belém, maguknak akartak bizonygatni. Aztán, amikor elküldtem őket "melegebb éghajlatra" (hagyományosan gondolkozó lányhoz) az sem tetszett, nyilván, mert oda meg nem voltak "elegek" ilyen értelemben.