Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Lány vagyok és odavagyok a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lány vagyok és odavagyok a magántanárnőmért. Mit tegyek? A többi lent.

Figyelt kérdés
Nem vagyok egy nagy ász matekból úgyhogy a szüleim magántanárt kerestek nekem. Még rá gondolni is utáltam, hogy ezzel töltsem a szerda délutánjaimat de egy pár alkalom után megváltozott a véleményem. Azt vettem észre, hogy várom a délutáni órákat. A tanárom egy fiatal lány. Eleinte csak a matekra koncentráltunk megtartotta az órát és már ment is. Aztán pár hét után próbált már beszélgetni is velem. Megkérdezte milyen óráim voltak aznap,milyen az osztályom meg ilyesmik. Én pedig éreztem, hogy egyre jobban megkedvelem. Mindig kedves volt velem ha nem ment valami rögtön segített. Mióta ő korrepetál 4-eseim vannak matekból. Azelőtt még a hármas is nehezen jött csak össze. Csakis miatta tanulok és próbálok jobb jegyeket kapni. Pár hete azon kaptam magam, hogy ahelyett hogy a függvényekre figyelnék inkább őt nézem. Mindig nagyon jól néz ki. Hosszú raszta haja van és sportos ruhákat hord mégis annyira szép és nőies. Azt hiszem kezdek teljesen beleszeretni. Most már kevésnek tűnik az a heti egy alkalom vele. Szeretném többet látni. Tudom hogy őrültség de szeretem! Mit tegyek? Kérjem meg a szüleimet, hogy beszéljenek le vele heti több időpontot? Vagy legyek bátor és hívjam el valahova? Elmondjam egyáltalán neki hogy mit érzek? Félek, hogy akkor nem jön hozzám többet. De így sem jó. :( Segítsetek! Volt már valaki ilyen helyzetben?
2013. jan. 29. 12:07
1 2
 11/20 Joe Makepeace ***** válasza:
Annyit még az előbbihez, hogy ami a kérdésedben van, hogy elmond e neki hogy mit érzel iránta, ezt egyelőre konkrétan semmiképpen, mert "elijesztheted" és szerintem tényleg jól haladsz, most ne rontsd el! Elhívni valahova, azt én is tanácsoltam, de először egy kicsit tényleg udvarolj neki, először csak apróbb megjegyzésekkel, megnyilvánulásokkal, szóval ahogy tanácsoltam! Én ezt tenném a helyedben, de monjuk én fiú vagyok és hetero, de mint hangsúlyoztam, én nagyon drukkolok hogy boldog legyél te is és a magántanárnőd is! Ti ketten együtt, egymással!!!!
2013. jan. 31. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:

bocsi, de kérdező akkor leszbi vagy?

mert én azt hittem, hogy a kérdésed lényege az lesz, hogy ezt tisztázd magadban, hogy fellobbant lány létedre egy nő iránt a "láng" , de akkor te ezt már tudtam magadról?

ajj bocsi, nem valami jól fogalmaztam, de ez érdekelne:)

2013. febr. 1. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 A kérdező kommentje:
Kedves utolsó válaszoló! Bocsi, hogy hülyén tettem fel a kérdést. Össze-vissza csapongtak a gondolataim, amikor írtam. Igen, azt hiszem végleg tudatosult bennem a hovatartozásom. Mindig is éreztem, hogy nem érdekelnek úgy a pasik, mint ahogy kellene. Azelőtt is a nőket találtam vonzóbbnak bár magamnak sem mertem bevallani. A "különóráim" hatására viszont muszáj volt végre helyretenni magamban a dolgokat.
2013. febr. 1. 12:44
 14/20 A kérdező kommentje:

Joe Makepeace! Nagyon kedves tőled, hogy ennyire drukkolsz! Bár félek, hogy úgysem lesz ebből az egészből semmi. :(

Többen is mondták már, hogy valószínűleg még akkor sem lenne esélyem egy nálam 6 évvel idősebb nőnél ha szintén leszbikus lenne, és hogy az érettségi után az életben nem látom többet...

Csak azt nem értem, hogy akkor miért ilyen jófej velem mindig. A "rajongásomat" próbálom leplezni. Nem tudom mennyire sikerül. Szerdán ismét beszélgettünk egy kicsit matekozás után. Mondta, hogy jelenleg én vagyok a legidősebb tanítványa, tavaly volt több végzős is, de idén főként általános sulisok vannak. Meg én a "vén szamár". Ezt ő mondta így és közben mosolygott. És behajtotta rajtam egy régi adósságomat is. Szeptember óta ígérgettem neki, hogy megmutatom hogy gitározok. Rákérdezett már párszor de mindig eltereltem a témát. Hiába tanultam 10 évig gitározni mégse mertem eddig játszani neki. De szerdán nem volt menekvés... Követelte. :)

Végül nem is voltam annyira béna. Tetszett neki. Azt mondta, még a végén beiratkozik hozzám gitárórákra. Szóval ha valami amerikai filmben lennénk, innen már egyenes út vezetne az "örök boldogság" felé, de így a való életben nem tudom mit higgyek. :(

2013. febr. 1. 13:14
 15/20 Joe Makepeace ***** válasza:

Te figyelj rám egy picit! Te saját megad írod, hogy beszélgetett Veled a tanárnőd a tanítványairól, régóta kéri már hogy mutasd meg a gitártudásodat neki és ezt most be is hajtotta rajtad, tehát?: érdeklődik ő is irántad, persze ez nem feltétlenül olyan érdeklődés, de a "vén szamár" szerintem már jó jel, főleg mosolyogva! Olyan közvetlen nem? Nem tipikus tanárnő viselkedés! Az meg, hogy írod hogy "számonkérte rajtad" a gitártudásodat, az meg főleg! Ahogyan én az iskolára emlékszem, matekórán viszonylag keveset gitároztunk! És: a tudásodra volt kíváncsi! Rád! Nem egy videofilmet, vagy egy magnókazettát kért kölcsön, ami neked megvan, neki nincs! A Te zenélésedet akarta hallani! Ráadásul azt mondod, hogy már többször kérte! Ez nem pozitív haladás, szerinted? Az meg hogy kérte, hogy esetleg majd gitárórákat vesz tőled, ez egyértelműen!

Persze utóbbit, nem biztos, hogy komolyan gondolta, de legközelebb akaszd a nyakába a gitárt, és onnantól, ha majd csillagos hatos matektanuló leszel, akkor lehet, hogy meg hobbyból ő kér meg téged, hogy tanítsd gitározni! Szerintem egyértelmű, hogy jól érzi magát melletted, a társaságodba, nem biztos hogy "úgy is" gondolt már rád, de ahhoz közelebbi kontaktus is kellene, hogy felgyorsítsd benne a folyamatot! (például, hogy tényleg odaadod neki a gitárt, és néhány akkordot megmutatsz neki például, nem? Hát őt érdekelte, vagy mi, nem? Még csak nem is Te tukmálod rá!

Figyelj, az biztos, hogyha elkezded ezt a folyamatot, biztatást fogsz kapni, ezt majdnem hogy borítékolhatom, utána pedig sokkal oldottabb leszel, és felszabadultabb, és onnan már tényleg egyenes út vezet a (hogy is fogalmaztad, ja igen:) "az örök boldogság felé"!

Szóval holnap matekóra, hajrá, hajrá!

Egyébként persze hogy nagyon drukkolok Neked, azért is foglalkozok a kérdéseddel, és azért próbálok segíteni! Na szóval: Jól haladsz, csak így tovább!

(Természetesen, gondolom nem kell ezt külön kifejtenem, kíváncsi vagyok nagyon a fejleményekre, és várom a következő "helyzetjelentésedet", akár priviben is, de itt az oldalon is! Figyelj, nagyon szeretnék segíteni Neked, és ha megtisztelsz továbbra is a bizalmaddal, akkor valószínű tudok is majd, számíthatsz rám ,csak mindig tudnom kell, hogy éppen hol tartasz!

2013. febr. 1. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 A kérdező kommentje:

Helyzetjelentés: a legutóbbi röpdolgozatom 5ös lett,(ma osztották ki) és a témazáró amit ma írtunk, valószínűleg szintén hasonlóan eredményes lesz. Érdemes volt szombaton is gyakorolni. :)

A szombati matekozás elég érdekes volt. Sok mindent megtudtam róla. Leültünk tanulni és neki folyton rezgett a telefonja. A harmadik eset után már kikapcsolta, és mondta, hogy bocsi csak ma van a szülinapja és sorban kapja a köszöntéseket. Kérdeztem tőle, hogy miért nem mondta előbb, akkor nem rángattuk volna ide a szülinapján is. De csak legyintett és azt mondta szívesen jött meg úgysem lenne kivel ünnepelnie. Anyám pont akkor lépett be a szobámba, hogy megkínáljon minket sütivel amit akkor sütött, és mikor meghallotta, hogy mi a téma rögtön körbeölelgette és puszilgatta, aztán kiabált apámnak, hogy jöjjön ő is és köszöntse fel a szülinapost. Apám még mindig csak töri a magyar nyelvet úgyhogy véletlenül boldog névnapot kívánt neki, szóval mókás volt. Utána még matekoztunk egy kicsit, mikor végeztünk pedig megint elkezdtünk beszélgetni. Kérdeztem, hogy hogy-hogy nincs kivel ünnepelnie. Elmesélte, hogy a szülei tavaly haltak meg, nagyszülei sincsenek már, csak egy tesója van, de ő is vidéken. Ja, és párja sincs! :) Már kb fél órája beszélgettünk mikor anyám megint bejött a szobámba. Gondolta, hogy már nem matekozunk, és beült ő is dumálni. Elég kényelmetlenül éreztem magam, főleg mikor elkezdte mondani, hogy mennyire örül, hogy így összebarátkoztunk, merthogy mióta Magyarországra költöztünk (2 éve) nekem nincsenek barátaim..és nem is baj, hogy nem az "idióta tinik" társaságát keresem. Hála istennek a kis monológja után még magunkra hagyott minket. Pár percig beszélgettünk már csak, aztán lekísértem a ház elé. Magam sem tudom honnan vettem a bátorságot, de búcsúzásnál lenyomtam neki két puszit, és mégegyszer boldog szülinapot kívántam. Azt hittem rögtön sarkon fordul, de megkérdezte, hogy van-e kedvem elmenni vele a trolimegállóig. Mielőtt felszállt mégegyszer megköszönte a sütit, és adott két puszit.

Most már csak azt nem tudom, hogy anyám hülyesége miatt sajnálatból "barátkozik"-e velem, vagy csak jól esett neki a felköszöntés, vagy... Nem tudom...

Ja, és kiderült, hogy "csak" 5 év és 3 hónap van köztünk.

2013. febr. 4. 14:21
 17/20 Joe Makepeace ***** válasza:

Szia! Nnna köszi a "helyzetjelentést".

Röpdolgozat 5-ös? Hát az nagyon jó!

Amúgy elég jó fejlemény, hogy "mertél adni" két puszit a tanárnődnek, és utána látod, hogy később viszonozta! A gitár után lehet a "második lépcsőfok"! Mondjuk ő azért nem hiszem hogy annyira "egyedül" lenne, mert azért azt a három telefont kaphatta akár haveroktól, vagy jó kollégáktól (tehát nem hiszem, hogy csak azért barátkozik veled, mert nincs más barátod! (Ez mondjuk a "gitárhistóriából" kiderült már, úgyhogy szerintem nyugi!))

Fél órát beszélgettetek a matekon kívül?! Elmondta a szülei halálát?! ...és még inkább azt, hogy egyedül él, és nincs párja?! "Beleavatott" egy kicsit a magánéletébe, nem? Ez persze nem jelenti sajnos automatikusan azt, hogy ő is gondolkodna Rólad "úgy" is, de ez nagyon jó jel! Biztató egyértelműen! Meg az is biztató egyértelműen, hogy "lekaptad" két puszira! Látod azért össze tudod szedni a bátorságodat, ha kell, bár tudom nagyon-nagyon nehéz lehet! Hát apránként, nagyon jól haladsz, nem ez a helyzet? Már a kérdésed végén is kérdezted (gyönyörű mondat), hogy merjed-e elhívni valahova, vagy hogy elmondjad-e neki mit érzel! Szépen lassan azért összeszeded a bátorságod, viszont szerintem most egyelőre egyiket se tedd még! Próbálj még közelebb kerülni hozzá, tényleg ahogy tanácsoltam Neked a gitárral kapcsolatosan, meg az óvatos bókokkal, és ha jól reagál és gyorsan simán megy minden, és megint "hirtelen összegyűjtöd a bátorságodat", akkor elhívhatod valahova, csak ahogy azt már tanácsoltam Neked, mindenképp legyen egy kész terv, és lehetőleg konkrét időpont is a tarsolyodban, hogy "legyen mire" igent mondania! (ne az, hogy egyszer elmehetnénk valahova...) És apropó! FONTOS! Ha eljön ez a helyzet, ne azt mond amit most leírtam, hogy "elmehetnénk valahova...", vagy "eljönnél velem...," hanem azt, hogy "Szeretnélek elhívni...(ide és ide)" ugye másképp hangzik! Konkrét program, és benne van az, hogy szeretnéd ha Veled tartana, nem csak azért hívod el mert unatkozol, meg mert nem ér rá más valaki!

De ezt mondom csak ha "összeszedted magad" megint!

Az érzéseidet meg most semmiképp ne mond el! Sőt lehet hogy azt majd jóval később mond el, esetleg majd azután (amikor eljött az idő) és már kimutattad egyértelműen! Ezt semmiképp nem kell elmondanod! Ebben az esetben elronthatsz mindent (pedig szépen állsz szerintem!), de ez egyébként sem egy olyan, hogy megbeszéled vele, hogy "Te én oda vagyok Érted!!!", mire ő: "O.k. akkor csókolj meg", szóval érted, érzed, hogy ez azért egy sokkal spontánabb reakció lesz majd: ráadásul akkor szavak nélkül!

Nemsokára szerda! Szurkolok Neked, és nem baj ha lassan haladsz! Amennyit tudsz lépkedj előre, szépen lassan, de biztosan! Csak akkor turbósíts most szerintem, ha nagyon belelendülnél! Sok szerencsét, legyél ügyes! Kíváncsi vagyok hogy hogyan alakul a szerdai napod! Szorítok!

2013. febr. 5. 02:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim válasza:
Szia Joe Makepeace! A kérdező vagyok. Írtam neked privát üzenetet! :)
2013. febr. 6. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
Na van valami fejlemény?? :-)
2013. febr. 11. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:

Igen, velünk is oszt meg légyszi, ha van valami fejlemény:)

Ha látok egy rasztahajú embert, mindig eszembe jutsz:)

2013. febr. 11. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!