Miért vagyok ilyen szerencsétlen, hogy pont azzal van meg az összhang, aki több száz km-re van tőlem?

Röviden: cseten ismerkedem (túl sok más lehetőségem nincs korombeli független emberekkel összefutni). Nagyjából tudom, hogy mit keresek, és főleg olyanokkal beszélgetek, akik megfelelnek az elképzeléseimnek, de néha előfordul, hogy unaloműzésként szóba elegyedek másokkal is.

Ez már hónapok óta megy így, és nagyon kevés olyan férfi akad, akikkel meglett volna az összhang, külsőre is bejött és minden elképzelésemnek megfelelt. Sokszor már a személyes találkozó előtt tudtam, hogy ebből bizony nem lesz semmi, de azért adtam egy esélyt, hátha... aztán a személyes találkozás csak beigazolta a gyanúmat.

Közben egy ideje levelezem már egy szimpatikus pasival, akivel már az elején megbeszéltük, hogy csak baráti társalgás lehet, mivel egyikünk sem szeretne távkapcsolatot (mindkettőnknek volt már, rosszak a tapasztalataink).

Mégis vele jobban érzem magam, mint az összes többivel együttvéve, vele megvan az összhang, bármiről tudunk beszélni, tetszik a stílusa, a humora, az életről alkotott elképzeléseink is megegyeznek (ami nagyon ritka, mert az én gondolkodásmódom is elég egyedi!). Pont azokban a dolgokban passzolunk össze, amik másokkal gondot szoktak okozni. De van köztünk több száz km. :(

Szabályosan beleszerettem, már amennyire így ismeretlenül lehetséges. Szerintetek van értelme azért adni egy esélyt a dolognak, vagy inkább felejtsük el egymást?