Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért vagyok ilyen szerencsétlen, hogy pont azzal van meg az összhang, aki több száz km-re van tőlem?
Röviden: cseten ismerkedem (túl sok más lehetőségem nincs korombeli független emberekkel összefutni). Nagyjából tudom, hogy mit keresek, és főleg olyanokkal beszélgetek, akik megfelelnek az elképzeléseimnek, de néha előfordul, hogy unaloműzésként szóba elegyedek másokkal is.
Ez már hónapok óta megy így, és nagyon kevés olyan férfi akad, akikkel meglett volna az összhang, külsőre is bejött és minden elképzelésemnek megfelelt. Sokszor már a személyes találkozó előtt tudtam, hogy ebből bizony nem lesz semmi, de azért adtam egy esélyt, hátha... aztán a személyes találkozás csak beigazolta a gyanúmat.
Közben egy ideje levelezem már egy szimpatikus pasival, akivel már az elején megbeszéltük, hogy csak baráti társalgás lehet, mivel egyikünk sem szeretne távkapcsolatot (mindkettőnknek volt már, rosszak a tapasztalataink).
Mégis vele jobban érzem magam, mint az összes többivel együttvéve, vele megvan az összhang, bármiről tudunk beszélni, tetszik a stílusa, a humora, az életről alkotott elképzeléseink is megegyeznek (ami nagyon ritka, mert az én gondolkodásmódom is elég egyedi!). Pont azokban a dolgokban passzolunk össze, amik másokkal gondot szoktak okozni. De van köztünk több száz km. :(
Szabályosan beleszerettem, már amennyire így ismeretlenül lehetséges. Szerintetek van értelme azért adni egy esélyt a dolognak, vagy inkább felejtsük el egymást?
Megesik az ilyesmi.
az ilyen helyzetekre szokták a szopás szót használni.:D
Köszönöm a válaszokat.
1. Ha szakításra kerülne sor, annak nyilván oka van, túlélném. Inkább csak a kapcsolat minősége az, ami aggaszt.
2. Igen, ebben lehet némi igazság, gondoltam rá én is. Vele sokkal "lazább" vagyok, mint másokkal, de azért alapból elég nyitott vagyok, és olyanokkal ismerkedem, akik hasonlóan nyitottak, tehát annyira talán nem mérvadó ez a szempont.
3. Gondoltam erre, lehet, igazad van. Nyilván a végső cél az összeköltözés lehetne, de erről nem beszéltünk, mivel már eleve nem gondolkodtunk kapcsolatban.
4. Nagyjából azt, amit én is leírtam. Ő is érzi az összhangot, egyértelműen. Tudja, és elfogadja, hogy nem tervezek vele kapcsolatot, mivel neki már volt több távkapcsolata. Viszont néha vannak olyan elejtett megjegyzései, ami alapján úgy gondolom, hogy talán el tudna képzelni mégis többet. Szerintem, ha felhoznám, hogy adjunk magunknak mégis egy esélyt, nem zárkózna el.
5. Jó kérdés, valóban! :) Én is elgondolkodtam már rajta, mert valahogy úgy érzem, senki sem elég jó... :( Mindenkiben találok valami kivetnivalót, és lehet, hogy tényleg csak az elérhetetlenség az, ami vonz, és ha itt lenne a közelemben, akkor találnék 8 más kifogást. Gondolkoztam ezen. De ha tényleg racionálisan vizsgálom meg a helyzetet, akkor arra jövök rá, hogy ami kifogást találtam a többiek esetében, azoknak ő pont az ellenkezője. Tehát pl. a legutóbbi randimnál minden stimmelt, tényleg. El tudnám képzelni, hogy összejöjjek az illetővel. De már a találkozó előtt tudtam, hogy ő eléggé introvertált típus, nem szeret különösebben szórakozni, társaságba járni, és ez hosszú távon eléggé rosszat tenne egy kapcsolatnak. A levelezőpartnerem viszont társasági ember, sok barátja van, stb.
Visszatérve a kérdésedre: azt gondolom, hogy igen, szeretnék párkapcsolatot, de nem mindenáron és nem bárkivel, hanem tényleg olyat szeretnék választani, akivel a lehető legjobban összeillünk. És a környezetemben nagyon kevés ilyen akad. Abban alapvetően tévedsz, hogy személyesen is találnék magamhoz illőt, mert nem huszonéves vagyok, az én korosztályom már "elkelt", tehát maximum valaki férjét tudnám elszedni, de azt meg nem szeretném. :)
6. Az. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!