Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ennyit számít ez? Ez most komoly?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ennyit számít ez? Ez most komoly?

Figyelt kérdés

Van egy lány akivel több mint 7 éve tartom a kapcsolatot, úgy, hogy mellette 3 éve összejött egy sráccal és nem hogy hajszál híja volt, hogy nem velem jött össze, de többször éreztem azt, hogy a kapcsolatukon belüli hullámvölgyekben nyitottabb rám. De én barátként + szakmai partnerként tekintettem rá (iskolai, egyetemi ügyek)


Most felvettek egy egyetemre, ahova ő is járt és úgy érzem tök lelkes volt (így utólag vettem észre) az elején. De most kikaptam két kezdő, fiatal tanárt akikkel annyira elmérgesedett a viszony, hogy az igazgatóig kellett vinnem az ügyet. A lánynak már azt is írtam, hogy annyira elbizonytalanított minden, hogy már az öngyilkosságon gondolkoztam, stb. Meg, hogy szétverem baltával a tanár kocsiját, persze ezek nem 100%-os érzelmek, csak amolyan mélyen lappangó dolgok voltak amiket hiba volt leírni neki.


Úgy érzem az eset óta mintha leírtam volna magam nála, nem veszi fel a telefont, nem válaszol facebookon és... hát emellett találkozni se nagyon fogunk.


Ennyi volt? Annyi mindent beszéltem meg vele mindig. Nem gondoltam volna, hogy van olyan dolog amit nem szabad.


2012. nov. 21. 21:06
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Ja, nem volt jó ötlet elmondani, hogy súlyos mentális problémákkal küzdesz. Az elmebaj nem bejövős.
2012. nov. 21. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

én is összevesztem emberekkel, de sosem éreztem volna, hogy megöljem magam más hülyesége miatt vagy, szétverni a kocsiját

szerintem pszichopatának tart.

2012. nov. 21. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

Talán az is vagyok.... de ezt eddig is észrevehette volna.


Amúgy meg mondom ezek mélyen lappangó érzelmek voltak, nem komolyan gondoltam.

2012. nov. 21. 21:10
 4/5 anonim válasza:
100%
egyet jegyezz meg: a lányok nem szeretik (utálják!!!) az agresszív embereket.
2012. nov. 21. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim válasza:

7 év nagyon hosszú idő, ezalatt észre lehet venni szerintem az ilyesmit, még ha valaki nem is mutatja ki ennyire nyiltan ...

Mindenkinek vannak rejtett agressziói, amik néha akarata ellenére előjönnek.

Ha ismer és tényleg jól megvoltatok eddig én nem gondolom, hogy emiatt nem tudsz vele beszélni...

Idő kérdése, de hidd el, hogy keresni fog csak ki kell várni.

2012. nov. 21. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!