Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Úgy érzem, hátba támadnak, mit tehetnék? /többi lent/
Nem igazán ehhez a témához kapcsolódik, de..
Lehet, hogy hosszú lett, de kérlek olvassátok el és segítsetek.. :(
Nem tudok már bízni az emberekben..
Próbálom röviden leírni.
Van egy barátnőm Nikolett, aki az osztálytársam is egyben, és van még egy barátnőm Kata. Katával jobban jóban lettem mint Nikivel, Katát belevittem a baráti társaságomba, ahol volt úgy 5fiú és 10 lány:) Az 5 fiú közül az egyik srác (Zoli) megtetszett Katának (úgy, hogy volt barátja, és a srácnak is volt barátnője) Megkért engem Kata, hogy segítsek neki összejönni Zolival, mert már amúgy is szakítani akar a barátjával mert, hogy ő rájött, hogy 4hónap után nem fog beleszeretni. Zoli és a barátnője viszont jól megvoltak. Mondtam Katának, hogy jól megvannak Zoliék, nem szeretnék belerongálni, meg amúgy is.. A lényeg az, hogy Kata szakított a barátjával, és erőteljesen rástartolt Zolira, akit majd végül elcsábított. Egy bulin smároltak is, de Zolinak bűntudata volt, mert szereti a barátnőjét. Na most Zoli visszament a barátnőjéhez, Kata gondolt egyet, és ő is visszament a barátjához, és minden ment tovább mint az előbb. Később nekem alakulóban volt a kapcsolatom egy sráccal, és meséltem róla a többieknek az egyik kis összejövetelünkön. na most,volt egy veszekedés a csoportunkban, mert mint kiderült tetszem Zoli haverjának, és "szövetkeztek" hogy mindent meg fognak tenni, hogy ne jöjjek össze a sráccal..... Erre én rájöttem, és nagyon megharagudtam rájuk, kaptam tőlük üzenetet, ahol fenyegettek és lehordtak mindennek. (Bosszantotta őket, hogy rájöttem mindenre) A másik meg az, hogy Zoli kihasználta Katát abban a tekintetben, hogy neki csak arra kellett, hogy infót szerezzen tőle velem és a sráccal kapcsolatban. Nem fogom leírni miket még, mert az nagyon sok lenne. Ezeket elmondtam Katának, aki akkor elmondta nekem, hogy ott aludt az előző nap Zolinál, és Zoli még 2haverjával. Néztem mint borjú az új kapura. Azóta Kata nagyon furán viselkedik velem..állandóan fel akarja nekem hozni Zolit, de úgy finoman, de látja rajtam, hogy ez engem nagyon bánt. Mára már azt gondolom, direkt csinálta, hogy bántson vele, vagy mintha így is azt keresné, mi a gyenge pontom, és szerintem meg is találta,, és azzal piszkál. Nagyon sokat köszönhet ő nekem, de úgy érzem, hogy hátba támad. Azóta is tartják a kapcsolatot Zolival, mindig beszélnek. De nekem tagadja. Amint kirak valamit fb-ra Zoli, azt Kata like-olja elsőnek, MINDIG. Ebből nem csinálnék amúgy nagy balhét, de már ettől is rosszul vagyok. Egyszer mondta, hogy éppen Zolival beszél, én meg kérdeztem, hogy Miért??.. mondta, h hát rá szokott írni ő meg válaszol, erre nem mondtam semmit inkább. Szerintem bele van zúgva Zoliba még mindig, és Zoli ezt kihasználja csak azért, hogy engem bánthasson. Nikivel kapcsolatban csak annyit, hogy amikor beteg vagyok éppen, azonnal kihasználja az alkalmat, hogy nem vagyok ott, és fűnek fának lehord engem, oszt mindent csinál. Ezeket Kata mondta nekem. Niki egyébként tényleg ilyen típus mert nekem meg Katát oltja ha nincs suliban, szóval kinézem belőle. Tegnap rákérdeztem a többi osztálytársamnál, hogy ebből mi igaz, ők azt mondták, nem hallottak semmi ilyet. Kata azt mondta, hogy csak általában neki mondja ezeket, meg egy másik lánynak. Ja és elég erős bizonyítékom van arra, hogy Niki is jópárszor átb*szott már. ELEGEM VAN! Nem tudom kinek higgyek , mindkettőnek vagy egyiknek sem. Nikit többen is utálják az osztályban, mert azt mondták kétszínű. (ezt pl nekem is mondták már) Lebuktatni egyiket sem szeretném, mert akkor nekem senkim nem lenne, tudom hülyén hangzana. De félek, hogy hátba fog támadni Kata, amiből nem fogok tudni felállni. (Elég sokmindenen mentem már keresztül az elmúlt 10 évben, és ez nagyon alám tudna vágni) Rákérdezni nem merek/akarok mert rettegek a választól, hogy igazam lesz........... Meg vagyok bolondulva... Muszáj volt leírnom valakinek, mert nem tudtam tovább magamban tartani.. Ti mit tennétek a helyemben?!
gondolom tini vagy...korodat olyan 13 évre saccolom:)mivel nem írtad.....
Az igazi barát nem bánt,nem használ,nem hord el téged a sárga földig.Persze az ember lánya szeretne valahova tartozni,valakivel jobban lenni.De nem minden áron.Ha 1x téged már hátba támadt ez a "barátnőd" akkor miért is állsz vele szóba?Ha a másik "barátnőnek" meg csak azért kellesz mert nincs senki,én ezt vettem ki,akkor az is felejtős.Jó lenne tudni mennyi idős vagy.Mert ha még ált sulis akkor majd a közép suliba lesznek új barátok,barátnők.De a baráti társaságba miért piszkálnak a fiúk?azért mert nem jössz össze az ottani sráccal??Ugyan már nekik ebbe nincs bele szólásuk,én tutira elhajtanám őket!!!!Kata barátnőd 3 sráccal aludt???
Kicsit hülyén érzem magam, mert 17 éves vagyok :)
Anyukám szerint, sokan féltékenyek rám, és azért barátkoznak velem, hogy majd hátba támadhassanak. Niki és Kata nem bírják egymást, egymást nyírják rajtam keresztül. Zavarja őket, hogy mind a kettőjükkel jóban vagyok.....
jah:)értem akkor már nem vagy olyan apróka:)tévedtem bocsika......
szerintem ilyenekkel nem is szabad foglalkozni,aki nem méltó a barátságodra csak kihasznál az nem barát amúgy az első vagyok.... 27/N
Keress új barátokat és fogalkozz inkább a sulival, de semmiképp egymás élettével. Hallgass meg midenkit, de ne helyeselj és ne áskálódj és pláne ne hallgasd más áskálódását.
Kezdj új lappal, mert a leírtak alapján te nem hibáztál!
ELmondom, hogy suliban volt egy kirekesztett lány. Sose bántottuk, de durván kibeszéltük a háta mögött. Büdös volt, görnyedt hátú és mivel farkastorkkal született ezért heges arcú.
2,5 év után léptem a másik lány felé, igen az osztály kitaszítottja felé. És nagyon jó barátnők lettünk. Azóta is megvagyunk egymásnak. És anno az osztály is szép lassan befogadta.
Lehet olyan emberben találod meg az igaz barátod akiről nem is gondoltad volna és lehet, hogy nem ő fog megtalálni téged, hanem te őt.
Szia!
Szerintem túl sok emberrel foglalkozol!
Inkább legyen egy igazi barátod,akire mindig számíthatsz,minthogy olyan emberek legyenek melletted,akik bármikor képesek lennének hátba szúrni,ha pasiról van szó!
Ez nagyon szép amit elmeséltél! :) Kedvelem az ilyen embereket :)
Azért szoktak az emberek barátkozni velem, mert "karakán" vagyok, ezt ők sokszor mondták. Ha velem vannak, úgy érzik biztonságban vannak. Mindent elmondhatnak nekem, mert tudják bennem megbízhatnak.. Ha van valaki akit piszkálnak, én vagyok az aki leteremti őket, hogy hagyják abba. Amint már leírtam , hogy 6 éves koromtól kezdődően piszkáltak engem. 14-15 évesen léptem ki abból, és lettem önmagam, ezért nem bírom az olyan viselkedést. a lényeg, hogy ezeket, hogy karakán, és megbízható, jószívű ember vagyok azok az emberek mondták, akik hátba támadtak. Mára már össze lettem zavarodva. Valamiért én kerestem az embereket, hogy barátkozzunk, ez volt kicsi koromban is. Anyukám szerint, hagynom kell, hogy engem keressenek, mert azok az emberek biztosan nem rossz okkal fognak keresni. Egyedül az Anyámban bízom, mert tudom ő az aki 100%-osan jót szeretne nekem..
Köszönöm a válaszokat egyébként! :)
Igen tudom, nagyon sok emberrel foglalkozom, ilyen ember vagyok. Ahogyan változtunk ugye, hajlottunk a fiúk felé, annál rosszabb lett a helyzet barátság téren. Tudom, hogy olyankor a fiú az első, de ha már a fiú nem lesz, kihez megy majd sírni ha a barátot eldobta? Az ilyenekkel csak én számolok?! Amikor volt barátom soha nem hanyagoltam el sem őt sem a "barátaimat", mindig ügyeltem arra, hogy mindenkivel ugyan úgy lehessek. Kata egy pasi miatt hátba tudna szúrni ?! De a kérdésem az, hogy MIÉRT?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!